Nemcsak a helyi ügyekről rendelt közvélemény-kutatásokat a XII. kerület, hanem a pártpreferenciákról, Orbán Viktor teljesítményéről és az ellenzék megítéléséről is – írta az Index.

Az egyik 2012 decemberében készült kutatás például az alábbi kérdéseket vizsgálta:

- Hogyan mennek a dolgok az országban?

- Hogyan értékeli az Orbán-kormány eddigi tevékenységét?

- Ön szerint alkalmas-e Orbán Viktor a miniszterelnöki poszt betöltésére?

- Mennyire érzi magához közel a Fideszt/MSZP-t/KDNP-t/LMP-t/Jobbikot/DK-t/Együtt 2014-et/MDF-et/SZDSZ-t/Munkáspártot?

- Hogy látja, lesz-e ellenzéki összefogás a kerületben/az országban?

Tüttő Kata MSZP-s képviselő szerint az ellenzék  nem tudott ezekről a kutatásokról. Tüttő maga is csak a XII. kerületi önkormányzat szerződéseit böngészve bukkant arra, hogy a Századvéggel korábban közösen kutató Forsense Kft-től rendeltek közvélemény-kutatásokat 2010 és 2014 között összesen 7,1 millió forint értékben.

A fideszes Pokorni Zoltán polgármester vezette önkormányzat azt mondta: a kutatásokkal nem pártpreferenciákat akartak felmérni, hanem "háttérváltozóként használva a kerületi problémák és feladatok esetén meg tudják azt nézni, hogy egy adott helyi városfejlesztési kérdésben a véleményeket és szempontokat mennyire befolyásolják vagy torzítják ezek a preferenciák." Azt is hozzátették: a kutatások az alapját jelentik az olyan átfogó kerületi programoknak is, amelyek "az EU különdíjait is elnyerték". Szerintük pedig az eredmények bárki által hozzáférhetőek, nyilvánosak.

Ám az Index úgy véli, hogy ennek ellentmond, hogy egy kutatás eredményét sem találták meg a XII. kerület honlapján.

Tüttő ezek után azt javasolta Pokorninak: tegyék hozzáférhetővé az elmúlt 8 évben megrendelt összes közvélemény-kutatás eredményét az önkormányzat honlapján, illetve hogy minden további kutatás megrendeléséről a képviselő-testület döntsön.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemjoezigy
Ahogy a fideSSkdnp-nél illik, a közpénzből fizetnek mindent, mert ők úgy értelmezik, hogy az az övéké, mert közpénz.
Amit nem használnak a saját céljaikra, azt eltulajdonítják!
nemjoezigy
Ahogy a fideSSkdnp-nél illik, a közpénzből fizetnek mindent, mert ők úgy értelmezik, hogy az az övéké, mert közpénz.
Amit nem használnak a saját céljaikra, azt eltulajdonítják!
alterego56
Akár jóindulatúnak vélhetem azt a kérdést, amely Orbán alkalmasságát firtatja.
justhpeter
Szerintem is alkalmas Orbán. Hogy mire, azt nem írhatom itt le, mert még a moderátornak is felborul a lelki egyensúlya. Csak két dolgot említenék: vörösiszap adakozás sorsa, manyup pénz sorsa. E két dolog után mit lehet vizsgálni az alkalmasság terén: hova alkalmas, diliház vagy a börtön. Ez a valós 2012-es állapot.
papa.49
A ,,spionfióka,, miért tagadná meg magát??? Csak ő most a hazugovicsnak kémkedik!!!
Desischado
orbán alkalmas, nagyon is! Ha lopást, hazudozást rablást nézzük, ezekhez a "tevékenységekhez"nagyon is alkalmatos!
kukac50
Az országban a sok szegény ember a bizonyítéka annak,hogy alkalmatlan.
1 Millió munkahely hol van? Közmunka ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.