Szabó Tamás, a Fidesz jászberényi polgármestere, egykori országgyűlési képviselő a saját maga által kiírt pályázaton elnyerte egy nyolcvanöt négyzetméteres önkormányzati lakás bérleti jogát.

Erről az RTL Klub Híradója szerint nem hajlandó lemondani, mint ahogy az sem fordult meg a fejében, hogy nem marad a polgármesteri székben. 

A lakásra egyébként akadt másik pályázó is, egy család, akik abban reménykedtek, hogy sikerül elköltözniük egy olyan helyre, ahol nem penészesednek a falak és emberibb körülmények között élhetnek. Nem volt azonban szerencséjük, mert a polgármester pont egyhavi kaucióval adott többet.

Puzsér Róbert most nyílt levelet írt a polgármesternek.

Pikírt hangulatú levélben támogatásáról biztosítja Jászberény polgármesterét, mert ahogy írja:

Te egy magas színvonalú, minden formai és tartalmi követelménynek megfelelő pályázatot írtál. Egy nem véletlenül győztes pályázatot. Olyat, ami Los Angelestől Rióig, Alcsútdoboztól Hong Kongig bárhol győzött volna. Dolgoztál, kockáztattál és nyertél. Azon a Magyarországon, ahol én élni szeretnék, ezért taps jár, és nem köpködés.

Majd ilyen sorok kíséretében köszöni meg azt a gránitkeménységű jellemet, amivel küzd a hazáért:

A Te neved díszeleg a gránitszilárdságú Alaptörvény végén, Te szolgálod hosszú évek óta fáradhatatlanul a magyarság ügyét, s akkor sem riadsz vissza, ha a Parlamentben vagy a Városházán kell kemény döntéseket hoznod. Értem, értünk, tizenötmillió magyarért.

A végére pedig jut egy kis biztatás egy válás után rossz helyzetbe került embernek:

Tudom, hogy mindketten hisszük-valljuk a Lázár Jani bölcs mondását, mely szerint akinek semmije nincs, az annyit is ér, de látod, Neked már van szép, új bérlakásod, és lesz majd mellé rét, szántó és legelő, svájci bankszámla és jachtkikötő, ahogy az megillet. Csak bízzunk Istenben, és segítsük munkájában a Miniszterelnök Urat!

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
Nagyon jó! Hajrá, csak így tovább!
Puzsér fegyvere a tolla, amit jól használ. Nem érdemes belekötni, mert nem található rajta fogás...
Levendula
Nagyon jó! Hajrá, csak így tovább!
Puzsér fegyvere a tolla, amit jól használ. Nem érdemes belekötni, mert nem található rajta fogás...
wagabund
jó...jó...eddig rendben... de ki az a Puzsér?
nyanya001
@wagabund: Ha eddig valaki nem ismerte, most megismeri az biztos ! :))
justhpeter
Semmin nem változtat. "Mi nyertünk, tehát mindent meg is tehetünk !"
papa.49
@wagabund: Azt nem hiszem el hogy nem hallottál már róla...
Desischado
Ez ütős volt! Hajrá, Puzsér, csak így tovább!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.