Alkalmasnak találta a Főgáz Zrt. ajánlatát a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), így a társaság láthatja el a jövőben a lakossági gázszolgáltatási piacról kivonuló E.on Energiaszolgáltató Kft. és a GDF Suez Zrt. ügyfeleit.

Így 2016. január 1-jétől Zala, Somogy, Veszprém, Tolna, Baranya és Fejér megyében, 2016. július 1-jétől pedig Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun, Csongrád, valamint Békés megyében lehet a Főgáz a földgázfelhasználók új egyetemes szolgáltatója, azaz összesen mintegy 1,3 millió fogyasztó ellátását kell tudnia biztosítani – olvasható az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. (ENKSZ) az MTI-nek pénteken eljuttatott sajtóközleményében.

A MEKH pénteki tájékoztatása szerint a Főgáz által benyújtott dokumentáció megfelel a törvényi előírásoknak. A MEKH eljárása során a felhasználók folyamatos ellátását, az ellátásbiztonság garantálását vizsgálta.

A hivatal a szolgáltatóváltás folyamatát rendszeresen ellenőrzi, arról hetente írásbeli jelentést kér, különös tekintettel a fogyasztók tájékoztatására – közölték.

A Főgáznak 30 napon belül tervet kell készítenie a szolgáltatóváltással érintett fogyasztók tájékoztatásáról, amelynek tartalmát a MEKH meghatározta. A fogyasztókat értesíteni kell arról, hogy az új egyetemes szolgáltatói szerződés a MEKH határozatában szereplő hatállyal automatikusan, a törvény erejénél fogva létrejön, a szolgáltató üzletszabályzatában foglalt feltételekkel.

A tájékoztatónak tartalmaznia kell az új szolgáltatónak, valamint üzletszabályzatának elérhetőségét, a mérőállás megállapításának módját, a panaszkezelés lehetőségeit, a szolgáltatóváltással kapcsolatos esetleges teendőket. Értesíteni kell a fogyasztókat a földgázellátás zavartalanságának biztosításáról, az esetlegesen fennálló hátralékok kezeléséről.

A hivatal a kijelölő határozatban a Főgáz Zrt.-t a részletes üzleti tervének benyújtására szólította fel – olvasható a közleményben.

A két egyetemes szolgáltató, az E.on Energiaszolgáltató Kft. és a GDF Suez Zrt. áprilisban kérte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól földgázszolgáltatói engedélyének visszavonását.

A megadott határidőre egy gázszolgáltatótól, a Főgáz Zrt.-től érkezett ajánlat a két szolgáltató lakossági fogyasztóinak ellátására kiírt nyilvános felhívásra.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Kivárom a végét. Ki örökli a nemfizetőket ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.