A Demokratikus Koalíció véleménye szerint az Orbán-kormány "csúcsra járatja az idegengyűlöletet", le akarják zárni a déli határokat és vasfüggönyt húznak az országra – mondta a párt szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Gréczy Zsolt arról beszélt, hogy az emberek félelmére apelláló kampány tele van hazugságokkal, mert hazugság, hogy a menekültek özönlenének Magyarországra, hogy a szállásuk, élelmezésük és orvosi ellátásuk költségeit az adófizetők állják. Hangsúlyozta, hogy az EU már 3,5 milliárd forintot utalt át erre a célra, miközben Magyarország saját büdzséjéből kevesebbet költ a problémára, mint a készülő felcsúti kisvasútra.

A Demokratikus Koalíció azt kérdezi Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminisztertől, mennyibe kerül a "szögesdrót felhúzása", a határon "állomásozó erők" szállása, élelmezése, felfegyverzése – sorolta. Arra is kíváncsi volt, hogy vezetnek-e áramot a drótokba, a határon dolgozók kapnak-e lőparancsot, illetve tervezik-e a határzár későbbi kibővítését Románia és Ukrajna irányába is.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hetöndöe
A felcsúti kisvasútnál milliók csúsznak a zsebbe,ugyanez nem mondható el a menekülteknél,ezt csak az idióták nem látják.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Freewolf
Még valami! Miért is kellene nekünk a menekültekre költeni? Kik ők nekünk?
justhpeter
@nyanya001: Ez valami új ? Mióta van a Kósának szintje ? Az a bizonyos szint milyen mértékegységben kifejezhető ? Van a mértékegységnek valós értéke a pozitív tartományban ?
hetöndöe
A felcsúti kisvasútnál milliók csúsznak a zsebbe,ugyanez nem mondható el a menekülteknél,ezt csak az idióták nem látják.
Desischado
A DK megint kimondta a nagy igazságot. Ezzel akarják terelni a saját mocskos ügyeikről a figyelmet!
kukac50
Minden kis falúra költsön annyit a kormány előbb mint Felcsútra költött, utána legyen csak kisvasút. A kórházaknak kellene adni azt a pénzt!
Tényfeltáró
@hetöndöe: tesz el abból is ez a banda, nem kell őket félteni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.