Hende Csaba honvédelmi miniszter bármikor kész tájékoztatni a parlament szakbizottságát a vadászrepülőgépekről – közölte a Honvédelmi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A tárca arra reagálva közölte ezt, hogy az MSZP azt firtatta, Hende Csaba honvédelmi miniszter miért nem hajlandó megosztani az Országgyűlés szakbizottságával azokat az információkat, amiket a kormányülésen ismertetett a Gripen vadászrepülőgépeket ért sorozatos balesetekkel kapcsolatban.

A szocialista Demeter Márta szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte, az MSZP kedden hivatalosan is kezdeményezte, hogy az Országgyűlés Honvédelmi bizottsága hallgassa meg Hende Csaba minisztert a magyar Gripeneket ért sorozatos balesetek és meghibásodások hátteréről. A tárca vezetője azonban nem jelent meg az ülésen, a bizottság fideszes többsége pedig leszavazta a Gripenek ügyének napirendre vételét.

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető szerdán tájékoztatta a kormányt arról, hogy 2010 óta milyen lépéseket tettek "a Gripen-képesség fejlesztéséért" és a szocialista kormányok ezen a területen elkövetett mulasztásainak orvoslásáért.

Leszögezték továbbá, hogy a honvédelmi miniszter – akár nyílt, akár zárt ülésen – bármikor kész tájékoztatni az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságát is a honvédség negyedik generációs vadászrepülőgépeiről, amennyiben a testület napirendre tűzi a kérdést és annak tárgyalására meghívja a tárca vezetőjét is.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A ,,semmit,, eltudja mondani, a valódi okok meg szerintem már titkosítva 80 évre, bár ezért jó páran átlátunk a ,,fütyiszes szitán,,!!!
Senara
Már megy a mellébeszélés ...2010 óta milyen lépéseket tettek "a Gripen-képesség fejlesztéséért" és a szocialista kormányok ezen a területen elkövetett mulasztásainak orvoslásáért...Csak egy bibi van ha a szocik nem tettek semmit az elmúlt 8 évben akkor miért nem náluk történtek a balesetek ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.