A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz, mert a párt tudni szeretné, hogy ki építheti fel a szerb-magyar határon azt a kerítést, amely lapinformációk szerint 22 milliárd forintba kerül majd – közölte a DK szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Gréczy Zsolt azt mondta, a Fidesz évek óta az "oligarchái pénzelésének szolgálatába állította" a politikát, ezért a DK szerint az is lehetséges, hogy Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa vagy Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester fogja felhúzni a "vasfüggönyt" a magyar-szerb határra.

A Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent a kormányhatározat a magyar-szerb zöldhatáron felállítandó biztonsági kerítésről. Eszerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek augusztus elsejéig kell biztosítania az ideiglenes kerítés felállításához szükséges forrásokat.

A "rendkívüli bevándorlási nyomás kezelése érdekében szükséges egyes intézkedésekről" szóló határozatban a kormány elrendelte a mintegy 175 kilométer hosszúságú magyar–szerb határszakaszon – a zöldhatár átjárhatóságának megszüntetése érdekében – egy négy méter magas ideiglenes kerítés felállításának előkészítését – áll a szövegben.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Elég ""zsírosnak " látszik a biznyák...Méhcc@rost vagy Tiborcz vejkót tippelem..Mindegyik ért mindenhez...Bocsánat,,mindenhez IS..és még sorolhatnám,,ami kimaradt..Oszt jó napot.
Aki Én
Gondolom, ahogy szokták. Megpályáztatják, és egy helybéli kisvállalkozó nyeri, aki a legszakszerűbben és legolcsóbban vállalja...
...vagy nem így szokták???
justhpeter
A Mészáros-Garancsi-Tiborcz közös vállalatot én alkalmasnak találom a feladat elvégzésére.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.