Miniszterelnökséget vezető miniszter azt kérte Gyurcsány Ferenctől, hogy tisztázza, kik a konzorciumi tagok az Altus Zrt. által elnyert uniós projektben.

Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján úgy ítélte meg, hogy Gyurcsány Ferenc megtévesztette az Európai Bizottságot, ugyanakkor a testülettől minden, a megbízással kapcsolatos dokumentum nyilvánosságra hozatalát kérte.

A tárcavezető azt mondta: szeretné, ha a DK elnöke is nyilatkozna, hogy a tulajdonában álló cég konzorciumi partnerei között van-e olyan, amely korábban csődeljárás alatt állt, visszaélésbe keveredett, eljárás folyt ellene, vagy az Európai Unió csalás elleni hivatala őt vagy vállalkozását csalás miatt listára tette.

BKV-ért a Dagályt

A miniszter arról is beszélt: a kormány átvállal 52,3 milliárd forintnyi, a BKV korábbi finanszírozását szolgáló hitelt a fővárostól, egyúttal kezességet vállal 60 milliárd forint összegben a 3-as metró felújításának érdekében.

Lázár János azt is elmondta: döntöttek arról, hogy a következő években a BKV mennyi pénzt kap. Eszerint 2016-ban 40 milliárd forintot, 2017-ben 37 milliárdot, 2018-ban pedig 33 milliárdot. A számok azt jelzik – tette hozzá –, hogy a hitelátvállalás után nincs szükség az évi 3-5 milliárdos hiteltörlesztésre.

A kormány emellett azt kéri Tarlós István főpolgármestertől és a fővárosi önkormányzattól, hogy a vizes vb megvalósíthatósága érdekében adja az állam tulajdonába a Dagály uszodát és az érintett fejlesztési területet – közölte.

A Kerítésről

A kormány nem szívesen épít kerítést a magyar-szerb határra, de nem várhat, garantálnia kell az ország biztonságát, amibe beletartozik a határ védelme is –

jelentette ki a témában a miniszter.

A tárcavezető megerősítette azt a szerdai kormánydöntést, amely szerint Pintér Sándor belügyminiszternek elő kell készítenie a magyar-szerb határ lezárását. Ez egy négy méter magasságú, ideiglenes kerítéssel történne meg – ismertette Lázár János, aki indoklásul hangsúlyozta: Magyarország az illegális bevándorlás tekintetében rosszabb helyzetben van, mint Olaszország.

A Miniszterelnökség vezetője úgy fogalmazott: "nem szórakozásból, nem jókedvünkből" született döntés a határzárról, de Magyarország nem várhat, 150 ezer illegális bevándorló átvonulása ugyanis biztonsági kockázatot jelent Magyarországnak.

Közölte azt is, hogy a július 1-jei magyar-szerb közös kormányülésen készek konstruktív tárgyalásra az ügyben a szerb féllel.

Kiemelte továbbá, hogy a legális belépés Magyarországra ezután is biztosított lesz.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Ezek szerint még nem szakadt le lézer elvtárs pofája teljesen mert mozog a szája.
Toby
Gyurcsány válasza: - mi közöd hozzá vazze, te csak a bíróság által, kiadásra kötelezett közpénzes magánútjaidról adj számot ! De gyorsan !
Az Altus öregít rajtatok vagy évet, mi ?
Dr. Felipe
Ezek szerint még nem szakadt le lézer elvtárs pofája teljesen mert mozog a szája.
wagabund
-Jóreggelt miniszterelnök úr!
-szevasz Janikám! remélem Gyurcsány benne lesz a délutáni sajtótájékoztatódban?
-Igen miniszterelnök úr, ezen dolgoztam órákat...
-helyes! szorongatni a tökeit, bármivel is...
-abban nem lesz hiba.. ...tiszteletem...
Toby
Ja, kerítést nem szívesen.

Pálda:

- Szia, iszol egy pálinkát ?
- Neeem...neeeem...nem bánom !
nyanya001
Arról brekegjél, kivel költötted el azt a 2 milliót, amit qrva gyorsan befizettél
mikor kipattant az államérdekből történt luxusutazásod !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.