Levélben vágott vissza Lázár János a szekszárdi fórumon tartott "őszödi beszédét" nyilvánosságra hozó Berkecz Balázsnak, aki az Együtt politikusa. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Berkecz "kispályás" – tudta meg a VS.hu a hozzájuk eljuttatott írásból.

Az interneten megjelent írásai és nyilatkozatai arról tanúskodnak, hogy a fórum témája foglalkoztatta, sőt mélyen érintette Önt, éppen ezért nem értem, miért nem tette fel kérdéseit a fórum keretében személyesen? Ha úgy tetszik, nyíltan

- tette fel a kérdést Lázár Berkecznek.

Ugyanakkor a miniszter visszautasította, hogy a fórum keretében létrejött egyeztetést, valamint a kormány munkáját segítő szakembereket Berkecz „a pártjára jellemző pitiáner, a primitív napi szintű érdekek által vezérelt politikai hecckampány részévé tegye a sajtó nyilvánossága előtt”.

Lázár sorait azzal zárta, ezentúl minden fórumára várja Berkeczet:

A fórumainkra a jövőben is várjuk, munkatársaim gondoskodni fognak arról, hogy minden alkalomra meghívást kapjon. Bízom benne, hogy egyszer akár szemtől szemben is megfogalmazza kérdéseit. Ha úgy tetszik, egyenesen.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Az ugat egyenességről, gerincről, aki a bíróság végzése ellenére, dugdossa a közpénz-herda adatait ?
Mert aki nyilvánosságra hozza lézer-piszkos jános öszödijét, az annyit is ér !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Törölt felhasználó
Keménykedő, lenéző. Eleve semmiben néző szarházi féreg ez is mint a többi, akit kinevelt az Orbán-Habony kommunikációs iroda. Attól, hogy szemtől-szembe ül két ember még az a fél aki amúgy egy retkes gerinctelen féreg nem fog megváltozni a szemezéstől..:) Én szívesen néznék veled farkasszemet Jani, még kérdéseket is tennék fel nagy nyilvánosság előtt. Érdekes a miniszterelnökötök 10 éve nem mert ellenzéki politikus szemébe nézni szemtől szembe...:) Műmájer mezei szélhámosok vagytok nem több.
mate03
@Desischado: Gerinctelen embertől,mást vártál? (Majdnem elsüllyedtem szégyenemben)!Van ennek az emberszabásúnak szégyenérzete?
mariaberta
Igazán? Nem tanult Gyurcsányból? Itt érdekes módon minden kiszivárog. Nyilván azért, mert mindenki mellett megbízható, " tisztességes" munkatársak vannak.
Tévedés ne essék, nem sajnálom t. Urat, de a jelenség letaglóz, mert akár ellenzékről, akár kormány hű emberekről van szó undorító ami itt ma MAGYARORSZÁGON folyik.
Lepényleső
Máséban a szálkát,sajátjában a gerendát nem teszi láthatóvá a kevélység.
kukac50
Lázár még rosszabb volt mint Gyurcsány!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.