Nagyon valószínűnek tűnik, hogy a szerb-magyar határra épülő, 175 km hosszú és 4 méter magas kerítést közmunkásokkal fogják építtetetni – írja a Blikk.

A lap érdeklődésére a Belügyminisztérium nem cáfolta, hogy szüksége lesz közmunkásokra, de azt egyelőre óvakodtak megbecsülni, hogy mennyi ember kell hozzá.

Míg az ócsai lakóparkhoz 250 munkás kellett, itt a lap becslése szerint akár 850 közfoglalkoztatott is dolgozhat.

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint – aki egyébként eléggé kiakadt a határzáron -  a négy méter magas kerítésnél minimum 5,5 méteres acéloszlopokra van szükség, amelyeket legalább egy méterre ásnak a földbe. Ezek közé feszítik ki az acélhálót, amelyek minél kisebb szemcsékből állnak, annál nehezebbé teszik a kapaszkodást. Ennek önmagában körülbelül 17 milliárd forint lehet a költsége, de ha "extrákat is akar a kormány – például földbe ásott nyomásérzékelők vagy az érintésjelző kisfeszültségű huzalok, különböző kamerák és drónok – akkor a védvonal kiépítésének költsége 60-70 milliárd forintra is rúghat.

307 hozzászólásarrow_drop_down_circle

m.macskosz
Ha az egész országot körbekerítjük, akkor előbb megvalósul az 1 millió munkahely, mint azt orbánviktor ígérte. Persze, ehhez előbb mindenkit ki kell rúgni és átnevezni közmunkássá. ...fácánlézerannyitisér már pedzegette is, hogy túl sok a közalkalmazott...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
JAJMÁR
@szandokan: 13:14 Pontosan az a probléma, - már ne is haragudj - ez a nézőpont, amit most előadsz! Szerintem éppen mi vagyunk azok, akik eddig, alig éreztük a "menekültproblémát".
Komolyan gondolod, hogy Orbán hívta fel erre a menekülteket százezrével befogadó országok figyelmét? Tényleg azt hiszed, hogy egy világot érintő problémából ki lehet maradni pusztán attól, hogy bekerítesz egy területet? Ma, a 21.században ez rendkívül primitív gondolkodás.

A migráció megoldását ott kellene kezelni, ahol a probléma felmerült, de amíg az ok nem szűnik meg, addig menekültek lesznek, mert ők elindulnak, és nem fogja érdekelni őket az akadály. (Nem félnek a tengeren egy lélekvesztőn, átmennek viharon és veszélyes utakon, majd megállnak nálunk, mert ott egy kerítés?)
Igen, lehet, hogy most mások is emelnek akadályt, ami a káoszt növeli, hiszen ha most minden állam elkezd külön utakon járni, esélye nincs egy összehangolt, igazságos megoldásnak.
A megoldást nem hozhatja meg egy-egy állam külön, csakis együtt, főleg az eu-n belül. Ehhez viszont partnernek kellene lenni, nem gondolod?
Az ország bekerítése rossz ötlet. A legrosszabb ötlet.
szandokan
@JAJMÁR: A bajok forrása maga az USA.
JAJMÁR
@szandokan: 22:58 Minden mindennel összefügg, igen, benne van az USA - mindenben benne vannak -, de oda is rengetegen mennek. Elképzelni nem tudom, mi lesz ennek a vége. Egy biztos, nem tudunk kimaradni, mert nem lehet. Jobb lenne - tekintve, hogy Mo. önmagát tulajdonképpen megvédeni nem tudja - békességben maradni a szövetséges államokkal.
Persze, tudom, nem rajtam múlik :)
GeoCravker
@szandokan: Orbán nem mondott ki semmit. Olvasd már el Orbánt és a tapsoncokat. Orbán bedobott valamit a köztudatba, de a bátor szókimondó vezér helyettolyanok nyilatkozzák el a 20-as IQ-jú baromságokat, mint kósa, szijgyártó és a többi vesztese a banánhámozási versenynek.
A régi recept. Orbán előadja a lózungokat. Ha nyer, akkpr úő megmondta. Ha nem nyer, akkor az őt félreértő nyaloncok a hibásak. Akik rosszul interpretálták a hibban vezér gondolatait.
szandokan
@JAJMÁR: Ha az USA valamit véghez akar vinni, akkor nem segít rajtunk az sem, ha puszi pajtások vagyunk a többi szövetséges országgal. Ők is áldozatául esnének az USA hatalmi vágyának. Nekem az a véleményem, hogy a bevándorlás lényegét a legtöbb ország érti, és éppen az összefogás fogja majd jellemezni őket Magyarországgal.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.