Első fokon 225 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság azt a férfit, aki, ittasan vezetve, négy utasával a Tiszába hajtott a szegedi rakpartról – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a gyorsított eljárásban döntő bíróság ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségében mondta ki bűnösnek a férfit, akit egy év öt hónapra a járművezetéstől is eltiltott.

A vádlott március 7-én éjjel érkezett Szegedre egy rendezvényre a társa által vezetett személygépkocsi utasaként. Valamennyien ittasak voltak, amikor hajnalban a rendőr által vezetett autóval a Huszár Mátyás rakpartra hajtottak. A megengedettnél gyorsabban, legalább 80 kilométer/órás sebességgel haladó gépkocsi – amelyben öten ültek – a kelleténél nagyobb kormánymozdulat miatt sodródni kezdett, megperdült, majd a folyóba zuhant. A balesetben senki nem sérült meg.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, mert az ügyészség fellebbezett ellene.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Enyhítő körülménykjént értékelte a bíróság, hogy jüzanul nem tudta elviselni don alexandros pintér baromságait !
wagabund
példakép. így is, úgy is. a endőrtársai előtt is, a polgárok előtt is.
wagabund
az izsáki rendőrök büntije is erősen enyhült...aszonta a bíró, hogy bevett szokás volt a verés, nem gondolták volna, hogy meghal a kedves ügyfél..szolgáltak, és vertek...hangzott el az indoklásban.
az egyik verő ügyvédje szerint győzött az igazság...

az igazság már csak ilyen...állandóan győz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok