Többször is megfenyegették állítása szerint Pákh Imrét, akit azzal igyekszik az állam rávenni Munkácsy Golgota című képének eladására, hogy a festményt védetté nyilvánította.

Pákh Imre az Origónak elmondta, hogy két éve a magyar kormánnyal még 9 millió dollárban egyeztek meg. Akkor úgy szólt a megállapodás, hogy ezért az összegért a Golgota mellett a tulajdonos 52 másik Munkácsy-képet is letétbe helyez Magyarországon 12 évre, de elmondása szerint az MNB-t nem érdekelte a csomagajánlat.

Pákh szerint az eredeti megállapodás az volt, hogy ha segít az államnak jutányos áron megvenni a “Krisztus Pilátus előtt” című festményt, akkor ezért cserébe később többet kap majd a Golgotáért.

Még mielőtt elkezdtem volna a tárgyalásokat a Golgotáról, három ügyben is figyelmeztettek.

Azt mondták, ha nem állapodom meg az MNB-vel, akkor kitiltanak az országból, és soha többet nem léphetek be. Azt is mondták, hogy védettség alá helyezik a festményt. És arra is figyelmeztettek, hogy nagy bajom lesz az őssejtügyben. Ebből kettő már bejött.

121 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Így jár aki maffiózókkal üzletel. Csak rá kell nézni például lézer elvtársra. A tisztességes emberek messze elkerülik az ilyen alakokat.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
petike
@verőce21: Figyelj már, te IQ toprongy! Pákh nyilatkozata nem hiteles? Akkor kié hiteles? matolcsié? gecilázáré? Vagy geciorbáné?
Idióta.
Mobil123
Már csak egy ugrás a Mi vagyonunk ezek után!!
kamazuka
@petike: Na, Bácsi!
Pár napja is ment ilyen cikk,és gondoltam,mi lenne ha egy másik szemléletből közelítek.Bejött!
Igen ,igazad van ,ez egy ember magán tulajdona!
Vajon az alaptörvény miért fogalmaz úgy hogy mindenkinek joga van tulajdonhoz?Nem tesz különbséget magán és köztulajdon között.
De a kormány a szarnak vérnek nincs gazdája mintájára a magáncsődvédelmet mint fogalmat bevezetné!

Ha vinni akarja a gazda a tulajdonát,hát vigye?
verőce21
@petike: Aki lejegyezte, az a nem hiteles, idióta!
Képzelt riportról még nem hallottál? - még ha utólag helyben hagyták is?
petike
@verőce21: Ott vagy eltévedve (megvezetve), hogy erről az egyezkedésről két éve lehet tudni.
Többször, több helyen nyilatkozta a matolcsi-féle brigád, meg Pákh is, hogy ismert a vételár, a szándék.
Úgyhogy nem képzelt riport. Mint ahogy az sem képzelet szüleménye, hogy a gecilázár erővel akarja ellopni egy ember magántulajdonát.
petike
@kamazuka: Akkor valahol mégis csak egyetértünk abban, hogy amit lázár csinál, az nem tisztességes.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.