Egy nő a Duna-parton futott, amikor egy csapat horgász felszerelésükkel és autójukkal egyaránt keresztezte az útját. Az egyik botot véletlenül fellökte, ezért annak tulajdonosa fejbe vágta őt – írta az Origo.

A nőt visszafelé már letolt nadrággal, péniszét mutogatva várta a férfi, akit ő telefonjával lefotózott, ezért meg akarták kergetni. A dühös horgászok nem érték utol a futót.

Az eset híre eljutott a csepeli polgármester fülébe is, aki közleményben írta meg, hogy elfogadhatatlannak tartja, hogy ilyesmi megtörténhet, és ez nem maradhat következmények nélkül.

Frissítés: a Cink árnyalta a képet az esetről, ők is megkeresték a futót, Nagy Szilviát. Kiderült, hogy a nő véletlenül egy horgászversenyre futott be – igaz, azt állítja, abból az irányból, ahonnan ő jött, erre nem volt jelzés. A balesetben az egyébként feltehetően igen drága, több százezer forintos bot állítólag nem sérült meg, nem azzal, hanem kézzel verték fejbe Nagyot. Az is kiderült, hogy a férfi, aki előkapta a péniszét nem is az a horgász volt, akinek a horgászbotját fellökte  a nő. Viszont a 62 éves mutogató is a Csepeli Horgászegyesület tagja, amely szervezet pedig az ügy miatt eljárást indított ellene. Akit érdekel az öreg villantása, az a Cinken talál róla képet.

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KERKA
"A dühös horgászok nem érték utol a futót." Mi van ha utolérik? megverik?
Letolt gatyában szerencsére nem lehet futni Na most azért a himbilimbit nem kell előszedni, nincs az akkora, hogy a futó nő megálljon miatta:))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lópicigáspár
@bencemacska: Jó neki! én egy picit több vagyok és bizony van fölösleg!
bencemacska
@lópicigáspár: Mozgás, mozgás! És kevesebb sör!
simmering73
Akkor vette elő a kis kukacát, hogy a horogra szúrja. Horgászverseny volt. A nő félreértette.:DDD.
volvós
@alterego56: ma 10:55
...Melyik " felesége " ?? A BÉLA ??? :-))
Equilibrium
Inkább dugdosni kellene az öregnek a farkát, semmint mutogatni... Olyan pici a kuki, hogy a Cink.hu-n egy kicsi piros X-szel sikerült eltakarni... hehehe
kamazuka
Sőt a végén kiderűl,hogy nem is pénisz volt, hanem egy icipici kis kukac,és csak meg akarta kérdezni a horgász,hogy ezt akassza e a horogra,mert otthonról már elzavarták!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.