Egyre több államban merül fel korábban szokatlannak számító, de az Orbán-kormány által megtett intézkedések bevezetése – mondta Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.

Az elmúlt években a "magyar gazdaságpolitikai modellt" nagyon sok helyről kritikával illették, ugyanakkor az elmúlt bő fél évben egyre több nemzetközi szervezet elismeri a magyar gazdaságpolitika sikereit – jelentette ki.

Mint hozzátette, a jelenleg Lengyelországot kormányzó liberális-konzervatív Polgári Platformtól "kicsit jobbra áll" a Jog és Igazságosság (PiS) párt, amelynek jelöltje nemrég megnyerte az államfő-választást; és felvetette egyes magyarországi intézkedések átvételét.

Megjegyezte: a PiS sikere nagyban múlhat annak a még csak létrehozni tervezett pártnak az eredményén, amelyet az elnökválasztáson harmadik helyet elért Pawel Kukiz lenne az alapítója; a főként proteszt szavazatokra számító új erő színre lépése esetén ugyanis szinte biztosan koalíciós kabinet alakulna Varsóban.

"Kétségkívül igaz, hogy a kelet-közép-európai régióban alapvetően nyitottak a választópolgárok is, meg a politikusok is a különböző innovatív megoldásokra", ahogyan korábban a szociáldemokrata cseh kormány vezetője is beszélt arról, hogy érdemes volna átemelni a magyar gazdaságpolitika néhány elemét – vélekedett az elemző.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
36
@Freewolf: Nagy bajt húzott ezzel a nyugat magára. De, aki elfelejti...khm, bocsánat, akivel elfelejtetik a hagyományait, történelmét, vallását, az így jár.
36
@Freewolf: Én személy szerint, nem hiszek a finnugor származásban. Még volt szerencsém a Kis-és Nagy-Kunságban, igazi pödrött bajszú, fekete hajú és szemű bácsikával találkozni. Alacsony termet. Szikár, vékony emberke. Szóval, ők inkább valahonnan keletről jöttek. És sokat morfondírozok azon, amit nagyon elhallgatnak, hogy azért a törökök, 150 évig itt voltak. Nem igaz az, hogy nem kerültek be a vérvonalba.
alterego56
@36: "hvg.hu/plazs/20150428_Egy_terkepen_Europa_genetikai_osszetetele" Ha ránézünk a térképre azonnal látni lehet kihez kikhez van több közünk.
36
@alterego56: Köszi a cikket. Érdekes. Kár hogy a térkép, nem nagyítható. Kiesik a szemem, úgy nézem. Majd másik helyen megkeresem, hátha ott nagyobb. Nagyon összetett kérdés ez a honnan jött egy nép és mi lett belőle. Az milyen komoly, hogy a régi Frank birodalom, majd Német-Római birodalom területén, szinte miliméterre megegyeznek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.