Július 4-től az M4 Sport csatornával, később pedig az M6 csatornával is tovább bővül a közmédia kínálata – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség (MKSZ) szerdán az MTI-vel. A digitálistévé-szolgáltatásoknál július 1-jétől az első csatornahelyekre kerülnek a közszolgálati műsorok.

A tájékoztatás szerint a médiatörvénynek megfelelően az új csatornák az összes digitális tévészolgáltató ügyfele számára elérhetőek. A teljes sportműsor-választék július 18-tól áll rendelkezésre, az M4 csatornát a hagyományos analóg szolgáltatások nézői is láthatják majd, míg a Duna World és az M6 egyes szolgáltatóknál digitális formában lesz elérhető.

A médiajogszabályok összesen az MTVA legalább hat normál és hat nagy felbontású közszolgálati adásának kötelező továbbítását biztosítják, ezen lehetőségek közül az MTVA javaslata és a médiatanács döntése alapján júliustól egyelőre összesen 9, az év végétől pedig összesen 11 csatorna szerepel majd mindenképpen a szolgáltatók kínálatában – olvasható a közleményben.

Az MTVA és az MKSZ felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a digitálistévé-szolgáltatásoknál július 1-től az első csatornahelyekre kerülnek a közszolgálati műsorok.

Ez a változás a nézők több mint kétharmadát érinti, hiszen hazánkban jelenleg már a háztartások 70 százalékában, közel hárommillió otthonban digitálisan televízióznak. Ők a jövő hét közepétől a megszokott csatornakiosztás átrendeződését fogják tapasztalni.

A közszolgálati műsorok egységes előre kerülésével összefüggésben ugyanis a többi csatorna az eddiginél magasabb sorszámú programhelyre tolódhat át. Érdemes ezért figyelni a szolgáltatók tájékoztatását, iletve áttekinteni a megváltozott sorrendet – írták. Az érintettek azonban szükség esetén beprogramozhatják az új adásokat, illetve, ha lehetséges, egyes műsorokat a kedvencek közé is beállíthatják digitális vevőkészülékükön.

A DTVNews pedig közölte a sorrendet is:

1. M1

2. M2

3. Duna

4. M4 Sport

5. Duna World

6. M6 (elindulását követően)

7. M3 (ahol elérhető, továbbítása nem kötelező)

8. M5 (elindulást követően, továbbítása nem kötelező)

9. M1 HD

10. M2 HD

11. Duna HD

12. M4 HD

13. M6 HD (elindulását követően)

14. M5 HD (elindulást követően, továbbítása nem kötelező)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mariaberta
Tele vagyunk közmédiával. És ki nézi? Mert egyetlen nézhető csatorna az MTV-III. Az is csak azért, mert az u.n. "átkosban" még nézhető műsorok készültek. Hiába dumálnak, Aczél György értette a dolgát.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
Ez nagyon jó. Így tudom, hogy a15. csatornától már nem találkozhatom velük.
mindenes46
@vadsanca: Ez csak azért van mert így lehet a szegényebb réteget irányítani a rengeteg fideSSeSS hazugsággal !Az ország nagyobb részén nincs pénze az embereknek ,hogy nagyobb csomagot vegyenek és ezt használja ki ez a fideSSeSS banda !
eon
Évek óta nincs tévém, és évekig nem is lesz, baszd meg, magad te tenyészőkor fasisztoid orbán!
eon
Utállak orbán mert a nép ellensége, egy nép, nemzetgyilkos vagy!
Halnod kell!!!
Csak így jöhetünk ki ebből jól:
Meg kell halnod, orbán.
Halj meg, baszd meg!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.