A kaszinók nyitva tartásának korlátozását kéri Orbán Viktor miniszterelnöktől a Szerencsejátékosok Országos Érdekvédelmi Egyesülete. Abházi József, az egyesület szóvivője a Magyar Hírlapnak elmondta: levelükben azt kérik, hogy szűkítsék a nyitva tartást a jelenlegi 0-24 óráról az este tíz órától hajnali öt óráig tartó időszakra, vasárnap pedig tartsanak zárva a kaszinók. A korlátozástól a játékfüggő szenvedélybetegek számának csökkenését várják. Abházi József szerint 2000-ben 30 ezer, 2010-ben már 150 ezer, most már 200 ezer ember szenved ebben a betegségben Magyarországon. A Magyar Nemzet szerint a kaszinóba járó vendégek száma a nyolc kaszinóban meghaladja az évi 1 milliót, ők átlagban 30-50 ezer forintot játszanak el. Az egyesület további javaslatai közé tartozik, hogy a kaszinók pénztárgépeit is kössék be online kasszarendszerbe, valamint hogy ne csak a játékbevételt, hanem a téteket és nyereményeket is adóztassák meg. (MTI)

Forrás: 444.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Ha ezt elfogadná a kormány, akkor már két piros pontja lenne nálam. Az elsőt a dohányzás szórakozó helyen való beszüntetésével kapta.
Hellcat
@human: A javaslat nagyon jó egyébként szerintem is. Na de akkor az a gazdasági hazavándorló dagadt pocok miből szerez milliárdokat??? Szerintem el fogják kazálni.
human
Egyébként gondoltatok már rá, hogy egy kaszinó kifizető hely is lehet? Bemegy a politikus, papíron nyer és milliókkal jön ki. Adózott, tisztára mosott korrupció.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.