Egy olyan nő esetéről számolt be pénteken a Bors, aki még tavaly októberben elesett egy felgyűrődött fémszőnyegben az egyik budapesti Lidl üzletben.

A 60 éves Éva azért esett el, mert a bevásárlókocsit tolta épp maga előtt és nem vette észre a fémszőnyeget. A lap szerint nem tudott megegyezni vele a Lidl, szerintük a nő túl magas összeget követel.

Előbb 14 millió forintot követelt, ebből 1,4 millió a felépülési időre, 6 millió forint nem vagyoni kárigény, vagyis sérelmi díj, a többi havi 60 ezres életjáradék, amit egy összegben kértek.

A cég 4 millió forintot ajánlott, mely jogelismerésnek nem minősül, és kizárólagosan egyezségkötés esetére vállalták megfizetni. Éváék ezután 9,5 millióra csökkentették igényüket, ám a Lidl további egyeztetéstől elzárkózott, a peres utat javasolták.

A cég a Borssal közölte: valamennyi balesetet kivizsgálnak, és a jogos kárigényeket megtérítik, ebben az esetben is így jártak el, ám a károsult jogi képviselője "túlzottan magas kártérítési igényt jelölt meg", ezért a felek nem tudtak békés úton megállapodni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

micfild
@Hellcat: A kártéritési kérelem teljesen jogos, még akkor is ha ez nem ámerika.
évekkel ezelött egy ismerős néni elcsúcsott egy gyógyszertár elötti járdán, combnyaktörése lett... neki is megitélték a kártéritést.
a lidl-es hölgynek is jár... kicsit talán túlzásba viszi az összeget.
Fradigege
Ilyen esetekben szondát kell fújatni. Én buszt vezetek, ha baleset, esemény van mindenesetben ezzel kezdik. Hogyan állapítják meg egyáltalán a felelőséget? Fémszőnyeg? Az meg milyen?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.