Igazgatóválasztás volt a budapesti XXII. kerületi Budai Nagy Antal Gimnáziumban, amin két jelölt indult – írja a nol.hu.

A jelenlegi igazgatónő, Kissné Prim Beáta, akit egyöntetűen támogattak a tanárok és a szülők, az iskolai bírálaton is maximális pontszámot kapott. 

A másik jelölt a gimnázium volt tanára, Manolovitsné Erdőközi Orsolya, akit a tanári kar elutasított, szakmailag sem találták megfelelőnek, konfliktusai miatt váratlanul tanév közben távozott, cserbenhagyva végzős osztályát.

A köznevelési államtitkár, Czunyiné Bertalan Judit elutasította a támogatott igazgatót, és Manolovitsnét ültetné az igazgatói székbe.

Ennek nyomán megpróbáltak utánajárni, mi is lehet az események hátterében, s fölfedezték, hogy Manolovitsné együtt járt egyetemre a jelenlegi köznevelési államtitkárral, Czunyiné dr. Bertalan Judittal és Manolovitsné a HÖK vezetőségi tagja is volt.

E hét szerdán a jelenlegi igazgatót e-mailben tájékoztatta a tankerület vezetője, hogy pályázatát Czunyiné elutasította. Manolovitsné ugyanazon a napon szintén e-mailben jelezte az igazgatónőnek, hogy az ő pályázatát viszont támogatták.

A dolgok jelenlegi állása szerint tehát az új tanévnek már azzal az igazgatóval vágna neki az iskola, akit senki nem akart intézményvezetőnek.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mobil123
Micsoda szarházi mocskos banda!!! A segnyaló szarkeverő dögvészt akarnak a gyerekek és tantestület nyaára ültetni . És ez megy ebben a rohadt országban mindenhol! Annor a helyi pártbizottságokban is szarházi mocsadékok vezényeltek de ami most megy azok csak ministrálhatnának ezeknek!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KERKA
@wagabund: már Rózsikát sem értettem, de ez a cunyiné még párthűbb alattvaló lesz. Meglátod, csinál ez még káoszt az oktatásban.
Amit most csinál, azt ugyan megteheti csak éppen etikátlan.
Az, hogy előbbre hozza az évnyitót, káosz lesz belőle. Még a tankönyvek sem érkeznek meg addigra!!!
Még egy példa: ha a téli és őszi szünet meghosszabbodik, a technikai dolgozóknak nincs annyi szabadságuk, hogy akkor menjenek szabira.(nem főz a konyha)vagyis kevesebbet lesznek a nyáron szabin, többnyire ősszel és télen.
Ha a gyerekek télen vannak otthon többet, akkor a lakást-házat fűteni kell, és persze enni adni nekik otthon. Ez kimondottan anyagi teher a szülőnek. De ne legyen igazam:))
kukac50
Egy Fideszhez közeli személyt raknak minden helyen vezetőnek, aki majd lenyúlja a pénzt a Fidesznek.
wagabund
@KERKA: ez teccik.. ...eddig azt hittem csak egyszerűen párthűség létezik, oszt jónapot...nincs túlzó fok..

mostmár van, mert egy új fogalmat alkottál:...cunyiné még párthűbb...

:-)
KERKA
@wagabund: a hülyénél is akad mindíg egy még hülyébb:))
Aki Én
Igazi demokrácia? Ez inkább átkost idéző, diktatórikus megoldás.
Nagyon veszélyes és káros, mikor az nagy önkényuralomban bizonyos alakok a saját szájízükre akarnak formálni dolgokat, a többségi akarattal szemben.
Ezzel az egyszerű nőszeméllyel lesznek még bajok...
szaboria1
Czunyiné nem akar lemaradni a Rózsikától.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.