Gyorsított eljárásban két év letöltendő börtönbüntetéssel sújtott első fokon a Szegedi Járásbíróság egy szerbiai férfit, aki 11 szír állampolgárt szállított volna Mórahalomról Bécsbe – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a vádlott kedden érkezett Magyarországra, majd egy benzinkútnál megismerkedett két emberrel, akik megbízták azzal, 700 euró fejében a zöldhatáron keresztül érkezett határsértőket szállítson el Bécsbe, az általuk biztosított járművel.

A férfi Mórahalom körzetébe hajtott, majd egy előre megbeszélt helyen felvett 11 szír állampolgárt, míg a megbízója autójába is határsértők szálltak be. A településen azonban egy helyi lakos feltartóztatta a vádlott által vezetett gépkocsit a rendőrök kiérkezéséig.

A férfit az államhatár átlépéséhez több személynek, vagyoni haszonszerzés végett segítséget nyújtva elkövetett embercsempészet bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság és a szabadságvesztés mellett öt évre kiutasította Magyarországról.

Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője fellebbeztek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.