Ötödik (vagy hatodik) plenáris ülés után már nem fogalmazgattak programot, hanem egyszerűen megszüntette magát a Demokratikus Kerekasztal (DEKA) – írja az Index.

A nagy netadós tüntetések idején alakult ellenzéki kör ahogy megszűnt, rögtön újjá is alakult DEKA Főnix néven.

A Ferge Zsuzsa szociológus, Iványi Gábor lelkész, Horváth András volt adóhatósági munkatárs és Lovas Zoltán újságíró által alapított szervezet mostani ülésen már csak körülbelül 20-an voltak jelen.

Ők pedig arról szavaztak, hogy megszűnjenek, folytassák, csak új szervezeti keretek között, vagy szűnjenek meg, és alapítsanak új szervezetet a megszűnés után.

Végül ez utóbbiról határoztak. Tehát a DEKA új életre kelt, DEKA Főnix néven.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
Mikor megalakultak(zászlót bontottak) többen károgtuk, hogy nem lesz ebből semmi..
papa.49
@wagabund: Nincs összefogás, nem is lesz változás, várhatjuk azt az embert aki egybe tudja kovácsolni a mai ellenzéket, de egyenlőre nem látható ilyen valaki...
Anna Mária
@wagabund: Természetesen ahelyett károgtatok, hogy támogattátok volna őket és örültetek volna, hogy okos emberek végre tenni szeretnének valamit.
Freewolf
Na lám, itt egy újabb gittegylet! Iványi Gábor? Istenem, már minden érthető!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.