A tunéziai utakat szervező irodák eltekintenek a kötbér megfizetésétől, ha egy utas visszamondja az utat a pénteki merénylet miatt – mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) alelnöke hétfőn az MTI-nek.

Hozzátette: aki nem akar utazni, annak jogszabály alapján kötbért kellene fizetnie, ennek ellenére a tunéziai utakban érintett négy utazásszervező – a Kartago Tours, a Neckermann, a Taurus Reisen és a Sun and Fun – a történtek miatt "nem ezt a magatartást gyakorolja", hanem vagy visszafizetik a részvételi díjat, vagy alternatív utat ajánlanak fel, általában Törökországba, Görögországba, Bulgáriába vagy Egyiptomba.

Kitért arra, hogy a Tunéziában tartózkodó 890 magyar utasból az eredetileg tervezett menetrend szerint mintegy 180-an jöttek haza a hétvégén, és körülbelül 50-en mentek ki. Hétfő reggel mintegy 750 magyar utas tartózkodott Tunéziában – mondta.

Nyilvánvaló, hogy csökkeni fog az utaslétszám, így charterösszevonásokra lehet számítani – jegyezte meg, hozzátéve: sokan lemondták az utat, de sokan elutaznak, mivel már kivették a szabadságukat.

Molnár Judit kitért arra, hogy a Külügyminisztérium biztonsági szempontból 1-es és 2-es kategóriába sorolja az országokat, ahol az 1-es az utazásra nem ajánlott, a 2-es a fokozott biztonsági kockázatot jelentő ország. Tunézia 2-es kategóriában volt a pénteki merénylet előtt is – ismertette.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.