Az énekesnő maga számolt be Facebook-oldalán arról, milyen csúnyán ért véget a legutóbbi koncertje. Ám az érintett falu, Golop polgármestere szerint másképp történtek az események – írta a BorsOnline.

Az énekesnő ezt írta Facebookjára:

Sajnos most hétvégén az egyik legkellemetlenebb fellépésemen vagyok túl. (...) Hét kínlódva elénekelt dal után lejöttem a színpadról. Sosem csináltam ilyet, de nem vállalhatok fel olyan dolgot, ami méltatlan. (...) és bocsánatot kértek tőlem, de könnyes szemmel mentem haza, amiért első mondatuk az volt hogy: hát másnál a full playbacknél nincs ilyen baj. Nem hiszem, hogy bennem van a hiba, hogy nem tátogok, hanem élő hanggal tisztelem meg azokat, akik értem eljönnek jól érezni magukat.

A polgármester viszont azt nyilatkozta a lapnak, korábban senki nem panaszkodott a technikusaikra. Igaz, az valóban az ő hibájuk volt, hogy egyszer elment a világítás, "de ha valaki akar vagy tud énekelni, akkor ez nem zavarja".

Amikor az első számot elénekelte hamisan, ordítva, falsul, akkor volt olyan ember, aki elmenekült. Az utolsó számot, csodálatos módon, véletlenül el tudta normálisan énekelni. Amikor felment a színpadra, már akkor láthatóan lihegve vette a levegőt. Ha valaki rosszul van, megértem, azt is, hogy már ő sem fiatal. De ne fogja a technikára a kudarcát. Ilyen cirkuszt, ilyen csúfságot húsz év alatt még nem csinált senki. Nem kérünk bocsánatot, mert nincs miért

- fejtette ki a falu vezetője.

A vádakra az énekesnő azt mondta:

A fellépők közül egyedüliként én énekeltem élőben, és arra még emlékszem, az utánam következőnek is voltak technikai gondjai. (...) Ennek ellenére énekeltem, igaz, így nem is lehetett olyan a hangulat, mint más koncerteken.(...) Nem csak velem, a közönséggel is kitoltak: más koncerteken velem énekelnek, itt joggal voltak felháborodva ők is.

Zalatnay állítását az őt kísérő technikus barátnője is megerősítette, aki szerint "ilyen rossz helyen talán még sosem voltak".

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Cini !! Talán nem ártana egy kis (!) önkritika,
és a csúcson kellett volna abbahagyni !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Már régen eljött az az idő, mikor el kellett volna énekelnie ,,most kéne abba hagyni,, igaz nem az ő száma de rá is igaz...
paolo006
Halál gagyi volt egész életében. Az nem zene amivel ő magyar sztárocska lett. Aki Zalatnay koncertre megy, meg is érdemli!!!
silber13
@volvós: 6.30. 09:47-re: Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy ezen a koncerten Cini mindenféle előzetes skálázás, beéneklés nélkül próbált koncertezni, Akkor bizony érthető a hamis, fals hang. Ezt világhirű énekesek sem merik megtenni!
mariaberta
Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban,,,,,,,, Zalán, jaj dehogy, Zalatnay futása...
GeoCravker
@volvós: Nem hagyhatta abba a csúcson. Akkor ugyanis túl sok mindenkinek tartozott túl sokkal. Köztük olyanoknak is, akiket nem lehetett volna egy ágy-éjszakával kifizetni. Cininek akkor pénz kellett, mégpedg gyorsan és sok. Nem véletlenül voltak jogi gondjai is.
Kaszinózni, dzsigolózni, stb. egyszerre nagy tétekkel nem megy.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.