Szeptembertől nem fordulhat elő Magyarországon, hogy egy gyereknek anyagi okok miatt nem biztosítják a napi háromszori étkezést – mondta az emberi erőforrások minisztere egy keddi budapesti háttérbeszélgetésen.

Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy egy év alatt 25 százalékkal nőtt a gyermekétkeztetésre biztosított költségvetési forrás, és jövőre már 72 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra.

Ahhoz, hogy el tudják érni a teljes körű étkeztetés biztosítását, be kellett vezetni a hároméves kortól kötelező óvodáztatást, továbbá – szinte minden család számára – ingyenessé kellett tenni a közétkeztetést – mondta a miniszter, emlékeztetve: a díjmentes étkezést magas – önbevalláson alapuló – jövedelemhatárhoz kötötték, így a szolgáltatás gyakorlatilag minden gyerek számára biztosított.

Czibere Károly, a tárca szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára azt közölte, míg eddig mintegy 92 ezer gyerek ehetett ingyen a bölcsődékben és az óvodákban, szeptembertől már 320 ezer gyermek.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár arról beszélt, az étkeztetési program nem csak felzárkózási célokat szolgál, hiszen az minden családnak komoly anyagi segítséget jelent.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy egy átlagos kétgyermekes család esetében az ingyenes étkezés biztosítása havonta akár 15 ezer forint megtakarítást jelenthet. Novák Katalin tájékoztatása szerint a jövő évi költségvetéshez csatolt függelék szerint 1525 milliárd forint áll a családok rendelkezésére a gyermekneveléssel járó terhek csökkentésére.

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Na de mi van akkor elvtársak ha a gyerek azért nem eszik mert nem éhes? Én ezt hallottam a legnagyobb kereszténytől hogy azért nem eszik a gyerek mert nem éhes és még véletlenül sem azért nem eszik mert nincs pénz kajára.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Senara
Szeptembertől nem fordulhat elő Magyarországon, hogy egy gyereknek anyagi okok miatt nem biztosítják a napi háromszori étkezést ...és eddig nem jutott eszébe Hilton látogató miniszter ?
nemjoezigy
Ez a megélhetési álkeresztény megint olyan nagy marhaságot mondott, amit nem lehet se ellenőrizni, se számon-kérni!
Ilyen fölösleges és megvalósíthatatlan ígéretekkel hitegetik a híveiket, akik ezeket kész tényekként könyvelik el!
A megvalósítható ígéreteiket sem tartják be!
Ez az egész csak önfényezés, parasztvakítás!
Az egész kdnp lepkefing súlyú és dirigál a farnehéz, tehetetlen fidessnek!
evacica
Óriási, s ez mind egy református lelkész szájából hangzik el! No comment! Ez az orbáni siker politika!
Abzug62
@JAJMÁR: Azt viszont nagyon jól teszed! (21.40.)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél