Kifizette az állam a BKV 50 milliárd forintot meghaladó adósságállományát, amelyet még 2010 előtt az MSZP-SZDSZ-es városvezetés halmozott fel – közölte a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága szerdán az MTI-vel.

Így lehetőség nyílt a BKV hosszú távú, kiszámítható működésének megteremtésére – írták, jelezve, az állam kedden nemcsak a lejáró – 34,97 milliárd forintnyi – hiteleket térítette meg a hitelező bankoknak, hanem azokat a követeléseket is átvállalta, amelyek kifizetése 2015 első félévében még nem esedékes; ezek összege 17,32 milliárd forint.

Emlékeztettek arra: az idei költségvetés módosításával június 19-én lépett hatályba a jogszabály, amellyel június 30-án megtörtént a BKV Zrt. konszolidációja.

A BKV Zrt. a 2012-től 2015-ig terjedő időszakban összességében több mint 60 milliárd forintot takarított meg hatékonyságjavító intézkedéseivel, üzemi eredménye 2010-től pozitív, 2014-ben pedig már 246 millió forint adózás előtti eredményt mutat – jelezték, hozzátéve, a cég adósságállománya már a hitelek kormányzati átvállalása előtt is lassan, de folyamatosan csökkent.

A főváros és a BKV Zrt. örömmel veszi tudomásul, hogy a magyar állam a hitelállomány átvállalásával támogatja a társaság tevékenységét, és mindent megtesz a jövőben is a takarékos és hatékony gazdálkodás, és az utasok magas színvonalon történő kiszolgálása érdekében – zárul a közlemény.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Az ország egyetlen közlekedési vállalata, az egyetlen városban, az egyetlen lakossággal. Miért is unom már az egészet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.