Minél előbb fel kell építeni a kerítést a magyar-szerb határon, mert láthatóan egyre növekszik az illegális bevándorlási nyomás – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda este az M1 aktuális csatorna műsorában. 

A tárcavezető kifejtette: ma már naponta több mint 1500 illegális bevándorló jön Magyarországra, és 99 százalékuk a magyar-szerb határszakaszon át érkezik, ezért az ideiglenes biztonsági határzár megvalósítása már "tegnap is késő lenne".

Felidézte: két héttel ezelőtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egyeztetett Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével a kérdésről. A kerítés a vajdasági magyarokra inkább jó, mint rossz hatással lesz, mert így az embercsempészek által leginkább kedvelt útvonalak közül ez egészen biztosan kikerül – vélekedett.

Szijjártó Péter szerint az első reakcióhoz képest most már sokkal több információval rendelkeznek a szerb kormány tagjai, ő maga a szerb külügyminiszterrel többször is egyeztetett. Szerdán, a magyar-szerb együttes kormányülés alkalmával a két miniszterelnök négyszemközt is beszélt, és Orbán Viktor világossá tette, hogy nem kétoldalú kérdésről van szó, hanem arról az elképesztő bevándorlási nyomás jelentette problémáról, amely Magyarországot érinti a leginkább – közölte.

A szerda reggeli adatok alapján idén eddig 68 ezernél is több illegális bevándorló érkezett Magyarországra, főleg Szerbia felől, ami nyilvánvalóan nem Szerbia hibája, de mivel ebből az irányból jönnek, Magyarország kénytelen a magyar-szerb határon ennek ellenállni – mondta.

A külügyminiszter kiemelte: Magyarország folyamatosan dolgozik, hogy segítse Szerbia európai integrációját, mert a stabil, erős, az integrációban gyorsan haladó Szerbia Magyarország érdeke. Az, hogy fizikai akadályt építenek a két ország közé, érthetően nem szül jó érzéseket Szerbia részéről, de a kerítést nem azokkal szemben építik, akik törvénytisztelő módon járnak át a két ország között, hanem a törvénysértő, határsértő illegális bevándorlásnak akarnak gátat szabni – magyarázta. Hozzátette: a legális határátlépést a jövőben új határátkelőhelyek segítik.

Szijjártó Péter kitért arra is, a kerítés felépítésének előkészítése zajlik, a kormány 6,5 milliárd forintot hagyott jóvá erre a célra, és hogy gyorsan megvalósulhasson, az állam maga fogja megépíteni az ideiglenes biztonsági határzárat.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Tényfeltáró
Inkább egy nagy falat kellene építeni, kínai mintára, hogy az északról betörő nomád nyilas pásztorokat megállítsa.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
alterego56
A házaidnál is négy méter magas lesz majd?
magyarbakancs
"Szijjártó: Mielőbb fel kell építeni a kerítést."
Még elfekvő készletekben van hálós ágy.
Előlehetne szedni nektek.
eugen4402
Addig is, amíg el nem készül, táblák tízezrein kellene kiírni, hogy:
"ITT HAMAROSAN NEMZETI DRÓTAKADÁLY ÉPÜL". Persze csak magyarul, a menekülteknek ehhez semmi köze...
wagabund
naponta 1500 ember?...hohó.. ..lesz az még több is, már leadták az infót az otthonmaradottaknak...induljatok, de siessetek, mert hozzák a drótot az építők...

(és megjelentek a lakókocsik is a lányokkal.)
buli lesz.
kecskésmihály
A megépítendő kerítésnek a migráció szempontjából semmi haszna nem lesz. Lesz viszont a leendő kivitelezőnek búsás profitja, az adófizetőknek meg komoly kiadása. Nagy tételben fogadnék, hogy belátható időn belül a műszaki zár lebontásra kerül, amely hasznot hajt a végrehajtónak és kárt okoz az adófizetőnek. Aki átakar jönni az akkor is át fog jönni, ha lesz műszaki zár, mert az eredeti vasfüggönyön keresztül is történt áthatolás, pedig azt technikával és élő erővel is megerősítették.
Tényfeltáró
@wagabund: Nem a fékre, hanem a tökére.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.