Baldauf László, a CBA vezére el adta majd' 1 milliárdot érő Porschéját, mert nem tudta kihasználni. Szerinte egyébként is fel kellene hagyni az irigykedéssel és rosszindulattal, a tisztességesen leadózott jövedelméből mindenki arra költi a pénzét, amire akarja. És igen, tényleg lóg egy fénykép az irodája falán, amin többek között Orbán Viktor is rajta van – vallotta be a Heti Válasznak adott interjújában.

Az viszont még érdekesebb, amit a Coop-csoporthoz fűződő viszonyáról mondott.

Még a vasárnapi nyitva tartás korlátozása érdekében is nehezen tudtunk összefogni

- szemléltette a rossz kapcsolatot, ami egyben azt is jelenti, hogy a CBA is kőkeményen lobbizott a boltzárért.

A vasárnapi zárva tartásnak elmondása szerint azért örül, mert a dolgozói boldogok, pedig neki bolttulajdonosként az lenne érdeke, hogy éjjel-nappal "csörögjön a pénz, s csilingeljen a kassza".

Baldauf arra is kitért: attól még, hogy valakinek offshore-cége van, még nem biztos, hogy bűnöző. Ezt Valentik Csaba volt CBA-háttéremberrel kapcsolatban említette, akinek a quaestoros Tarsoly Csabával van állítólag közös offshore cége.

A legfrissebb

A CBA közleményében utasította vissza a Baldauf Lászlóval a csütörtöki Heti Válaszban megjelent interjú "szándékos, rosszindulatú félreértelmezését", amely arról szól, hogy az üzletláncnak vagy bármilyen vezetőjének tevőleges köze lett volna a vasárnapi nyitva tartás korlátozásának bevezetéséhez.

A cég azt írta közleményében, hogy a médiában "helytelenül idézett mondat egyértelműen azt jelenti, hogy a többi piaci szereplőhöz hasonlóan a CBA is kifejtette a véleményét a törvénnyel kapcsolatban".

A magyar üzletláncok (Coop, Reál, CBA) abban tudtak "nehezen összefogni", hogy a javaslattal kapcsolatos véleményüket együttesen kommunikálják. Tudomásuk szerint a törvény a szakszervezetek kezdeményezésére került napirendre – közölték.

Egyben jelezték: mindazon sajtóorgánummal szemben jogi lépéseket tesznek, amelyek a valóság elferdítésével megsértik a társaság jó hírnévhez fűződő jogait.

Baldauf Lászlót, a CBA elnökét a Heti Válasz friss számában megjelent interjú úgy idézi, más hazai tulajdonú hálózatokkal "még a vasárnapi nyitva tartás korlátozása érdekében is nehezen tudtunk összefogni. (...) Pedig szükséges lenne az erős érdekszövetség a magyar üzletláncok között".

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
A vezér szerint nem bűnözők az offshore lovagok. Persze, most már nem, hogy sorra derül ki, hogy offshoroznak fideszék.
A vezér szerint azért kell, hogy a magyar (gondolom fideszes) vállalkozások erősödjenek, hogy a szegénységet felszámolhassák. Aha. És a CBA fizetésekben ez tetten is érhető?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mate03
@human! Szóvak szerinted,nem a valóságot írtam!!?
kkalman
Baldauf nertársnak is valamilyen gusztustalan anyag lehet a gerince helyén. Az offshore lovagok védelmezése erre enged következtetni.
Desischado
@human: Tényleg törölték. Nyilván nem véletlenül!
human
@Desischado: Szerintem csak a szerver törölte, mert már régi felvétel volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.