Nem csökkenhet a rendőrök fizetése az életpályamodell bevezetése, illetve a pótlékok többségének megszűnése nyomán – jelentette ki a Belügyminisztérium személyügyi helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.

Zsinka András emlékeztetett arra, hogy a rendvédelmi dolgozókat érintő életpályamodell július 1-jei bevezetésével 15-30 százalékkal nő az alapilletmény, ezzel párhuzamosan pedig az eddigi 30-fajta pótlékból csak 5 marad meg.

A kieső pótlékokat beemelték az alapjövedelembe, illetve a tiszthelyettesek részére 24 ezer forintra emelkedik a havi kiegészítő juttatás – tette hozzá.

Az életpályamodell része még a lakhatási támogatás, egy biztosítási szerződés, illetve négyévente automatikusan is emelkedik a dolgozók bére, amennyiben teljesítik az előírt szakmai krediteket – sorolta a szakpolitikus.

Gömbös Sándor rendőr dandártábornok azt hangsúlyozta, hogy nagy várakozás előzi meg az életpályamodell életbelépését az állomány tagjainak a részéről. Az új rendszer fő erényének a pótlékok számának jelentős csökkenése nyomán az egyszerűséget tartja – mondta.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kamazuka
Hallani,hogy a 30%-os bérfejlesztéssel,elvonják az egyéb juttatásokat.Így lehet ,hogy lesz aki 15,25 ezerrel kevesebbet visz majd haza.Reménykedjünk,hogy bölcsen gondolták az életpálya model-t.
wagabund
Ha már az is hír, hogy nem csökkenhetnek(sic) a rendőri fizetések, akkor valahol nagy a baj...

az állam erőszak-szervezetétől elvenni az amúgyis karcsú motivációt, nagy merészség...valaki azt hiszi, ha esküt tettek, akkor már nem is kell nekik fizetés(emelés)?...csak úgy puszira járnak szolgálatba?
justhpeter
Miután kiderült, hogy az egészségügyi "életpálya-modell" bevezetésére sincs pénz, nekem is gyanús ez a téma. Egyre jobban kiderül, hogy a fideSS korábbi ígéretei csak egy halom handabanda volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.