Az MSZP alelnöke szerint mára nyilvánvalóvá vált, hogy gazdaságilag, társadalmilag és a munkaerőpiac szempontjából is káros a vasárnapi zárva tartás, a bevezetése óta több ezer kereskedelmi alkalmazott veszítette el az állását. 

Lukács Zoltán szombaton Keszthelyen, a párt zalai szervezetének hagyományos juniálisán tartott sajtótájékoztatóján kifejtette: a kereskedelmi szövetség adatai szerint a zárva tartás miatt eddig több mint 3000 ember veszítette el az állását a kereskedelemben dolgozók közül. A törvény életbe lépését követő egy hónapban már 378 ezer órával többet kellett dolgozniuk az ebben az ágazatban foglalkoztatottaknak a megnövekedett hétköznapi és szombati nyitvatartási idők miatt.

Az MSZP fenntartja a kezdeményezését, hogy népszavazás döntsön a zárva tartás kérdéséről – tette hozzá a párt alelnöke. A szocialista párt azt várja, hogy a Nemzeti Választási Irodánál fekvő beadványuk kapcsán "nem sumákolnának" tovább, és befogadják a kezdeményezést. A választók 73 százaléka utasítja el a vasárnapi zárva tartást, még a kormánypárti szavazók között is 60 százalék fölött van azoknak az aránya, akik rossz intézkedésnek tartják ezt – mondta Lukács Zoltán.

Az MSZP alelnöke a párt nemzeti béremelési programjáról is beszélt, amelyet azért tartanak fontosnak, mert "nagyon sok társadalmi és szociális probléma alapja az, hogy a bérek elmaradnak az európai átlagtól". Az EU átlagában körülbelül a GDP teljes összegének 63-68 százalékot fordítják bérekre, míg Magyarországon alig több mint 50 százalékot. Ha a magyar munkavállalók is annyit kapnának, mint a nyugat-európaiak, akkor 3500 milliárd forinttal több bér kerülne az emberekhez, ezzel nőne a fogyasztás és vele együtt a gazdaság.

Lukács Zoltán felidézte, hogy a szocialisták azt javasolták: a közszférában már most legyen 50 százalékos béremelés, amit egyébként a szocialista kormányzás idején egyszer már megtettek. Elvárásuk, hogy a minimálbér nettó 100 ezer forintra nőjön – a szakképzettek esetében 125 ezer forintra, s hogy különböző intézkedésekkel a versenyszférában is emelkedjen a bér.

Teleki László szocialista országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy felmérésük szerint a bérből élők több mint 80 százaléka "dolgozói szegénységben" szenved, azaz nem tud félrerakni a gyerekek beiskolázására vagy akár nyaralásra. Szerinte "nem érti a Fidesz az emberek szavát", amikor nemzeti konzultációt hirdet, mert nem a menekültkérdésben kell kikérni az emberek véleményét, hanem abban, hogy például szükség van-e boltbezárásokra.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kkalman
Az, hogy az MSZP és sokan mások hogyan látják a vasárnapi zárva tartás hatásait a narancsködben fürdőző Fid€$$Kdnp nevű rablóbandát nem érdekli. Ők megtették, amit a lelkiismeretlenségük megkövetelt tőlük.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemkati
@karma1: Mondjuk... semmi. Amit ez a kormány kitalál és ránk erőszakol, az

1. gonosz
2. ostoba
3. korrupciós indíttatású.
gulyasgyula
@Rumcájsz: Ez csak elenzékbe fontos , ha hatalomra kerülnek már mindenki ártatlan lessz..
gulyasgyula
@Tekla: Köszönöm az őszinte sorokat , végre valaki a lényegről ír ..
eszegfu
@karma1: 21:57 Azt gondolom Te irtad le a legfontosabb, összefoglaló szót "kampányszerüen". A család összetartozása, szeretete nem terjed ki csak a vasárnapra! Ezt nem lehet "kitervelni", még ugysem, hogy a KDNP "mutatja nekünk az utat"...nehogy eltévedjünk.
karma1
@eszegfu: Fogadok, hogy Te SEM kampanyszeruen szereted a csaladodat: ez 24/7 ideju szolgalat (a het minden napjan!), amiert ugyanilyen ido alatt Te is varod vissza a csalad szeretetet,... Es ha Te es a csaladod ugy itelitek meg, hogy igenis, vasarnap a vasarlas, egyutt-koborlas ideje (akar egy Plazaban, akar csak egy egyszeru OBI-ban, vagy kertepito vallalkozasban, AKKOR EBBE MIERT UGAT BELE OLYAN VALAKI, AKI AZT SEM TUDJA, micsoda is a csalad fogalma...?... Na, jo , talan megnezi a Wikipediat, ... de akkor mar megette a fene,...:o(((
eszegfu
@karma1: 21:34 Pontosan, ahogy irod! A közös munka, majd annak elvégzése feletti öröm is beletartozik nálunk is a család szeretetébe. Ez nem egy iskolai "órarend"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.