Steve Pallett a klasszikus baki áldozata lett: a repülőjegyének foglalását intéző stáb egyszerűen összekeverte a magyar és a román fővárost.

A francia partokhoz közeli, Nagy-Britanniához nem tartozó, ám a brit korona függő területeként nyilvántartott, saját önkormányzatiságú sziget rendezi jövőre a Dance World Cup nevű nagyszabású nemzetközi táncbajnokságot, és Pallett azért utazott volna Bukarestbe, az idei rendezvény helyszínére, hogy hivatalos ceremónia keretében átvegye a stafétabotot a román fővárostól.

A miniszter szerdán a BBC-nek elismerte: a hibát az általa vezetett tárca, vagyis Jersey oktatási, sportügyi és kulturális minisztériuma követte el a téves repülőjegy-foglalással.

Pallett elmondta: egészen a leszállás előtti pillanatokig nem ébredt rá, hogy nem a megfelelő városba érkezik.

A hiba annál is kínosabb, mivel a sportminiszternek Bukarestben nagyszabású átadási ceremónián kellett volna részt vennie, beszédet is kellett volna tartania, és a jövő évi Dance World Cup 32 országból összegyűlő csaknem háromezer részvevője nevében át kellett volna vennie a vetélkedősorozat hivatalos zászlaját a román rendezőktől.

Pallett elnézést kért a hibás repülőjegy-foglalással és a szállásköltséggel együtt feleslegesen kiadott csaknem ezer font (több mint 440 ezer forint) közpénz elvesztegetéséért.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mobil123
Legalább bocsánatot kért. (a hab az lett volna a.tortán ha Gyurcsányt keresi amikor leszall a repülőről :-)))) )
wagabund
a kár haszonnal jár...egy életre megtanulta néhány ember, hogy meccsoda különbség...
puki
99500 lakosa van Jersey-nek.
És külön sportminisztere.
Beszarás.
Tompikát elküldhetnénk tanulmányútra.
Lepényleső
Most még van aki keveri,sajnos? Sajnos lesz olyan,hogy szeretnénk ha kevernék?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.