A hazai és a nemzetközi közeg, a "görög dráma" is indokolja a működő magyar reformokról indítandó kormányzati tájékoztató kampányt – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a köztévé csütörtök reggeli műsorában.

Magyarországon az ellenzék tevékenysége indokolja ezt, amely "nettó hazugságokat, csúsztatásokat" is jelent; ha az ellenzéken múlna, az emberek azt éreznék, hogy ez egy szörnyű ország, ahol élni is fájdalom – közölte Kovács Zoltán a köztévében.

A kormányszóvivő szerint emellett a nemzetközi környezetben a szemünk előtt kirajzolódó "görög dráma" miatt sem árt tudatosítani az emberekben, hogy honnan indult és mostanra hová jutott Magyarország.

Kovács Zoltán szerint korábban mindenhol azt mondták, hogy a kormány tervei nem fognak működni, nem szabad konfliktust vállalni az európai uniós intézményekkel, ehhez képest jogi eszközökkel, a nemzetközi standardoknak megfelelően sikerült megoldani például a devizahitelesek ügyét, amellyel mintegy ezermilliárd forintot adtak vissza a magyar embereknek.

Emellett az egykulcsos adórendszer révén több száz milliárd forint maradt a magyar embereknél – sorolta. Ezeket az összefüggéseket, a különböző területeken elért eredményeket szeretné bemutatni a kormány. A kampány lényegét abban jelölte meg, hogy elmondják, hogy a magyar reformok működnek, az ország teljesítőképessége megengedi, hogy az ország és minden állampolgár lépjen egyet előre.

A kormányszóvivő szerint mostanra az ország eljutott odáig, hogy kiszámítható, látható környezetet biztosítanak a magyar állampolgároknak és a nemzetközi befektetőknek egyaránt.

Kovács Zoltán szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a következő napokban kezdődő és szeptember végéig tartó kampányban egyebek mellett család- és adópolitikai intézkedéseket, életpályamodelleket akarnak bemutatni például plakátokon, a sajtóban és internetes felületeken. A tájékoztató kampányra nettó 600 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
Vajon ezt is kiplakátolják?
2010-ben bevezetett adók:

- Bankadó

- Energetikai különadó

- Kereskedelmi láncok különadó

- Távközlési- és telekommunikációs különadó

- Végkielégítések 98 %-os különadója

2011-ben bevezetett adók :

- Népegészségügyi termékadó (chipsadó)

- Kommersz szeszek büntetőadója

- Külföldi rendszámú autók adója

- Játékgép adó

- Dízel adó

- Energiaellátók jövedelem adójának fenntartása

2012-ben bevezetett vagy bejelentett adó:

- Baleseti adó

- Burkolt ingatlanadó önkormányzati szinten

- Ingatlanspekulációs adó

- Kamarai regisztrációs hozzájárulás

- Szociális hozzájárulási adó

- Nyugdíjadó

- Online szerencsejáték adó

- Pornóadó

- Igazgatási szolgáltatási pótdíj

- Katasztrófavédelmi hozzájárulás

- Pénzügyi tranzakciós adó

- Egységes biztosítási adó

- Távközlési szolgáltatási adó (mobiladó)

- Közmű adó

- Fordított általános forgalmi adó a mezőgazdaságban

- E-útdíj emelt szintű indítása

- Személyforgalmi behajtási díj („dugódíj”)

- Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

- 27 %-os ÁFA

S ami szomorú, nem teljes a lista.
Nektek is tudni kellene, ha valami jól működik, nem kell naponta az emberek szájába rágni.
Meg kellene tartani a Fidesz öszödi beszédét, vagyonotok hátrahagyásával letelepedést kérnetek Azerbajdzsánba.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Boszi27
@zöldszem: A felsorolás jó lenne a Kétfarkú kutya párt ellenplakátjára, de attól tartok, csak apró betűkkel férne el rajta, ami nem lenne hatásos. :)
FN
A Q magyar reformok NEM MŰKÖDNEK !!!
Az emberek élni akarnak, túlélni, csak ezért működik ez az ország, de már nem sokáig!
Miért?
Mert ti nem tudjátok hol a határ (vagytok annyira hüjék), és amikor átlépitek a határt, akkor majd rágyüttők ti is, ti sehonnai bitangok, hogy mennyire gané senkiháziak vagytok valójában.

Menjetek a picsába MIND !!!
nyanya001
@zöldszem: :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
simmering73
De ennyi nettó hülye sem ült még a Parlamentben.
kukac50
Ne plakátra költsenek! Kórházakra iskolákra!
A Plakátok után a Fidesz mennyi reklám adót fizet be a kincstárba?
Ne reklámozzák magukat azok akik gyorsan gazdagodnak, a szegények rovására!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.