A kormány következetesen kitart a vasárnapi foglalkoztatás tilalma mellett – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

A héten több lap is beszámolt arról, hogy egy balatoni CBA piaccá nyilváníttatta magát az önkormányzatnál – mert a piacok nyitva lehetnek vasárnap is –, miután előcsarnokában termelői piacot nyitott, ahol azonban csak egyetlen termelő árult málnát.

Kovács Zoltán az M1-en azt mondta, "minden ilyen próbálkozást le kell törni", egyúttal kijelentette: a konkrét esetet nem is érti, mert egy 175 négyzetméteres boltról van szó, amelynek meg lett volna a lehetősége, hogy törvényes módon működhessen. Hozzátette: a kormányhivatalok vizsgálják az eset körülményeit, a jogszabályok alkalmazását, adott esetben annak szükségességét, hogy kell-e azokon módosítani.

A kormányszóvivő azt mondta: a vasárnapi pihenőnap bevezetése egy elvi döntés, amely mellett kitart a kormány. A tapasztalatokat az év második felében fogják elemezni.

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
A kormány ne a vasárnapi foglálkoztatás tilalma mellett törjön lándzsát, hanem azt próbálja elérni - szintén következetesen - hogy a szóhurcolójának elfogadható emberi kinézete legyen!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
gulyasgyula
@Mirabilis: Bocs de Te először friss vagy elfogadható minőségről beszéltél én se rohadt salátát irtam, tedd a hütőbe ..Engem apám , nagyapám arra tanított "" állatnak ember az istene""amíg állataink voltak mi ehez tartottuk magunkat .Voltak iratlan szabályok ami be kellett tartani ami nem majom szeretetet jelentett .Attól még nevelheted, taníthatod a nyuladat boldog akkor lenne ha a saját közegébe , saját társai közelébe élhetne, tudod elfogad mert nincs más de ha tudna beszélni érdekes dolgokat mondana..AZ ARANY KALITKA IS KALITKA ..Te jól éreznéd magad benne ??
gulyasgyula
@Mirabilis: Úgy értettem hogy előbb a vasárnapi pótlék , utána a vasárnapi nyitvatartás .
gulyasgyula
JÓ dolog a tudomány ..Kíváncsiságból elolvastam a nyuladról-nyulakról mindent ..Ha vissza szoktatnád a természetbe bárhol megélne ..Irok egy történetet: szomszédba sok nyulat tartottak nem ketrecbe hanem ólba ..Szépen elvoltak mig a szomszéd fogott egy kis vadnyulat és közéjük tette hogy együtt felnőnek ..Meg is nőt a kis vadnyúl de a házinyulakat rákapatta a az üreg ására és szétkaparták az ólat ..A Te kedvenced saját közegébe és társak között simán megélne ..Vidd el valahova zárt kertbe és enged el , nézd meg milyen vidáman el lesz ..Meg fogsz lepődni ..
gulyasgyula
@Mirabilis: Bocs eltévesztettem kalitka helyet //arany ketrec //
JAJMÁR
Örülnek maguknak, győztek. Bezárták a boltokat vasárnap, szombaton meg tömegnyomor van, késő este pedig már hiányzik ez az.
Mert nagyon kellett már valami elv-féle ennek a népnek. Na, tessék!
Jut eszembe, minden Tesco visszafogta a kínálatát? Ahol tegnap jártam, az nagyon drasztikusan. Biztos ez is olyan elvi dolog.
nyanya001
@JAJMÁR: Elvi dolog a feletted szóló szűk látókörűnek !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.