Problémássá válik a magyar nyugdíjrendszer finanszírozása 2030 után – mondta Botos Katalin közgazdász az M1 aktuális csatornán hétfőn. A szakember a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének tanulmányára reagálva kifejtette: a nyugdíjasok aránya nőni fog, a gyerekek alacsony száma pedig azt mutatja, hogy egyre kevesebben lesznek a rövidesen munkaképes korúvá válók. 

Ha befolyó és a kifolyó pénz között ilyen nagy a különbség, mint most, alapvetően két megoldás van – mondta. Hozzátette: a járulékok növelése nem járható út, mert így versenyképtelenné válnak a cégek, csökken a gazdaságba beáramló tőke; a másik lehetőség a juttatások csökkentése, ami vagy az alapnyugdíj mérséklésével, vagy a nyugdíjkorhatár növelésével érhető el, hogy hosszabb ideig érkezzenek a befizetések a rendszerbe.

Mély gyökerű a probléma, a megoldást a társadalom szemléletének változtatásával kell kezelni: egyre későbbre tolódik a családalapítás, de a társadalom rá fog jönni, a nagy család nem teher, hanem lehetőség – vélekedett Botos Katalin.

A KSH kutatóintézetének pénteken megjelent tanulmánya szerint 2060-ra a magyar népesség száma csaknem kétmillióval csökken, és a legalább 65 évesek aránya megközelíti majd az egyharmadot.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

agnes200
Hát, nem kellett volna szétverni a magánnyugdíjpénztárrendszert. Így viszont a régi magánnyugdíjpénztári tagok nyugdíját is a szuperül gazdálkodó TB alapból kell teljes egészében kifizetni. Ezt lehetett előre látni.

Hány ezer milliárdot vett ki pontosan a fidesz a nyugdíjrendszerből? Hát, AZ most HIÁNYZIK onnan. És ki szív miatta? Mi.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
agnes200
Hát, nem kellett volna szétverni a magánnyugdíjpénztárrendszert. Így viszont a régi magánnyugdíjpénztári tagok nyugdíját is a szuperül gazdálkodó TB alapból kell teljes egészében kifizetni. Ezt lehetett előre látni.

Hány ezer milliárdot vett ki pontosan a fidesz a nyugdíjrendszerből? Hát, AZ most HIÁNYZIK onnan. És ki szív miatta? Mi.
papa.49
Mit is nyilatkozott talán az utolsó tiszta pillanatában a hazugovics 2010. májusának elején ,,A nyugdíj rendszer jó, a fenntarthatósága 2070. biztosított,, akkor ki baxta el, hát a hazugovics meg a népizenekara, oszt. jónapot!!!
sentinel216
Addigra talán észbe kap a magyar társadalom és felrepül a vörös kakas a rendszerváltás óta épített luxus paloták, stadionok, villák, medencés ingatlanok tetőcserepeire. A csúful járt Kárpátok géniuszának a szelleme még itt kísért a szomszédban!
Anna Mária
@sentinel216: A magyar társadalom nem lázad, és ez van kiadva: "a nagy család nem teher, hanem lehetőség". Szaporodni kell, megoldva azt, hogy a gyerekek kaja és egyebek nélkül is mihamarabb bevethető közmunkássá váljanak, sepregethessenek a stadionok körül.
F_Viktor
@Anna Mária: Írod:
"... a gyerekek kaja és egyebek nélkül is mihamarabb bevethető közmunkássá váljanak, sepregethessenek a stadionok körül."

Sajnos a jelenlegi fityeszes oktatási rendszer csak erre alkalmas...
kkalman
A dolgozók mire elérik a nyugdíjkorhatárt sok milliót fektetnek be a jövőjükbe, azaz a nyugdíjas éveikre. Pofátlanság mások jövőjét ellopni, még akkor is, ha a felosztó, kirovó rendszer ezt sugallja. A szotyiköpködőnek sok más, épp ilyen fontos dolog mellett erre kellene pénzt fordítania. Csak halkan jegyzem meg, a stadionok nem fontosak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.