Vascsővel az orvosra és asszisztensére támadt, majd szétverte a szakrendelő berendezését egy váci férfi – tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Beluzsárné Belicza Andrea közölte: a 31 éves férfi ellen testi sértés, garázdaság, rongálás és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanúja miatt indult eljárás.

A szóvivő elmondta, hogy a férfi szerda délután a felkarján megrúgott egy gyalogost Vácon, majd elhagyta a helyszínt. A nő könnyű sérülést szenvedett. A gyanúsított ezután bement egy egészségügyi intézménybe, ahol egy vascsővel először az orvosra, majd az asszisztensére támadt. A doktornőt ököllel is megütötte, munkatársát pedig hasba rúgta. Mindkét nő könnyebben sérült meg.

A gyanúsított ezután megrongálta a rendelő több berendezési tárgyát, és még akkor sem nyugodott meg, amikor a rendőrök intézkedni próbáltak vele szemben. A férfit elfogták, kórházba vitték, és ott őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség kezdeményezte az előzetes letartóztatását.

A váconline.hu értesülése szerint a pszichiátriai kezelés alatt álló férfi előbb a fodrászatból kilépő nőismerősét, majd egy pszichiátriai rendelő alkalmazottjait támadta meg.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jancsipapa
Kórházba vitték ??? Bevágni egy kétszer kettes helyiségbe három napra étlen-szomjan és már meg is nyugodott . Aztán gyorsított eljárással elrettentő büntetést ...
Fradigege
A Budapesti állatkertnek sok az anyagi problémája. Bedobni a nagymacskák közé. Arra a napra legalább megoldódna az etetés.
Feraj49
"Kitiltani" az orvosi ellátásból örökre.Remélem azokat is mellé zárják a kórházba akik bezáratták az elmebetegekkel foglalkozó intézményt.Nekik is szükségük lehet rá ! Bár gyanítom,hogy bedrogozott ez a HERKULES. Mert futja segélyből !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.