Szemtanúk szerint egy fekete ruhás kopasz fiatal belekötött egy félvér magyar férfibe szombat éjszaka, mert azt hitte, hogy bevándorló. Azt üvöltözte neki, hogy "takarodj az országból" és felé indult, hogy megverje. A férfi egyetemista barátnője ekkor megpróbálta elmagyarázni, hogy barátja Magyarországon született és itteni állampolgár, ám ezért ő még több pofont kapott – állítja a Délmagyar.

A megvert lány bátyja a Facebookon azt írta:

Tegnap este color után volt egy kis incidensünk pár emberrel a partfürdő bejárata és a híd környékén. Nagyon erős és tökös emberkék szépen hazavágták a húgomat, mert nem tetszett nekik a félvér barátja. Olyannyira, hogy eltört az arccsontja, a szemén alig lát ki és épphogy megmaradt a foga. Az eset este fél 12 körül történt az említett helyszínen. Ha valaki látta a történteket és tudja kik voltak, vagy emlékszik, hogyan néztek ki esetleg, kérem szépen írjon.

A támadó a mentők és a rendőrök megérezése előtt elmenekült, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság pedig közösség tagja elleni erőszak gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bakurasz
@Anna Mária: Pedig nagyon sokáig így fog élni a magyarság Magyarországon. Kényelmes, irigy és lusta népség, ha össze kell fogni. (Inkább baszogatni szeretik egymást, még külföldön is.) A baj okozója mindig ugyanaz. Érzelmi és nem racionális alapon választ a kínálkozó lehetőségek között. Így került és maradt hatalmon a mai patkány banda...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
coni
A történelem miatt a magyar eleve multikulti (csak a törökök 150 évig tartózkodtak ideiglenesen nálunk). Hamarosan egymást fogja gyilkolászni a magyar ha a hangulatkeltés kfolytatódik.
A menekülteknek eszükben sincs egy ilyen országban maradni, amint azt a számok mutatják néhány napon belül tovább menekülnek.
Jankó123
Milyen szép duma volt a keleti nyitás a kurmányunk részéről.
De most, hogy a keletiek is komolyan vették, hogy Magyarország nyitva van (még vasárnap is), már azonnal kerítéssel zárunk!?
:-)))
verőce21
@human: Nem kellene fenékre ülnöd a félvérektől.
Neked azt kívánom, hogy egy olyan "színes bőrű" orvos műtsön meg. Nem sokra mész vele, ha csak a disznóheréléshez ért...
human
@verőce21: Pont annyi értelme volt a hozzászólásodnak, mint neked.
verőce21
@human: Ez nem változtat azon, hogy még most sem tudod miről szól ez a cikk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.