Ha haza akarját hozni a gyereket, akkor mostantól a szülőknek nem kell fél évig várniuk arra, hogy a magyar hatóságok megküldjék a hazai anyakönyvi kivonatot, elég lesz beadni a külföldit. Persze aztán itthon még meg kell küzdeniük a hivatalokkal. Júniusban írtunk arról, hogy mennyire meg tudja keseríteni a magyar állam azoknak a szülőknek az életét, akiknek külföldön született a gyerekük. Vannak, akik nem tudják hazahozni a gyereküket, mert legalább fél évig is eltarthat, amíg megszerzik az útlevélhez szükséges hazai anyakönyvi kivonatot. Azoknak a külföldön született gyerekeknek pedig, akiket hazahoztak, az állam nem fizeti az orvosi ellátásukat, amíg nem tudják anyakönyvi kivonattal igazolni, hogy magyar állampolgárok. Ez akár több hónapig is eltarthat, pedig a törvény szerint 2 hónap alap kész kellene lennie. "A kormányhivatal szerint legalább 8000 hasonló ügy intézése akadt el. Egy csütörtökön megjelent kormányrendelet valamivel egyszerűbbé próbálja tenni a...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Commneter
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mobil123
Nem értem mi ez a szarakodás??!!! Így akarnak kib@szni velük mert kimentek dolgozni az emberek?!! Szánalmas bagázs!!
Anna Mária
Na, ez hungarikum.
Ha külföldön élsz, jól kösd föl a gatyádat, ha bármit el akarsz intézni!
Ellenségként tekintenek rád a magyar hivatalok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.