A múlt pénteken elhunyt Jules Bianchira emlékeztek a 30. Forma-1-es Magyar Nagydíj vasárnapi futamának rajtja előtt.

A Hungaroring rajtrácsa előtt kiterített vörös szőnyegen a Marussia 25 évesen életét vesztett pilótájának családja – szülei és testvére – egyesével fogadta a mezőny versenyzőinek részvétnyilvánítását, ezt követően mindenki körbe lehelyezte bukósisakját, a végén pedig a francia sportoló fejvédője került középre.

A résztvevők egyperces csenddel adóztak Bianchi emléke előtt.

Jules Bianchi tavaly október 5-én a Japán Nagydíjon szenvedett balesetet, amikor nekicsúszott a német Adrian Sutil autóját mentő darunak. November közepéig a jokkaicsi Mei kórház intenzív osztályán ápolták, majd miután képessé vált az önálló légzésre, a nizzai egyetemi kórházba szállították. Megműtötték, majd kómába esett. Haláláról családja múlt szombaton értesítette a nyilvánosságot, kedden szülővárosában, Nizzában helyezték végső nyugalomra.

Philippe és Christine Bianchi, az elhunyt Jules Bianchi Forma-1-es pilóta szülei, valamint testvére Tom Bianchi a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság 30. Magyar Nagydíja előtt
MTIPhilippe és Christine Bianchi, az elhunyt Jules Bianchi Forma-1-es pilóta szülei, valamint testvére Tom Bianchi a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság 30. Magyar Nagydíja előtt
Philippe Bianchi fogadja Fernando Alonso, a McLaren csapat spanyol versenyzőjének részvétnyilvánítását
MTIPhilippe Bianchi fogadja Fernando Alonso, a McLaren csapat spanyol versenyzőjének részvétnyilvánítását
A Forma-1-es pilóták egyperces csenddel emlékeztek
MTIA Forma-1-es pilóták egyperces csenddel emlékeztek
MTI
MTI
MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hetöndöe
@Horizont: Ez nekem is fura volt de hát Abszurdisztánban élünk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.