Magyar állami támogatást ígért az oltszemi (Olteni) Mikó-kastély felújítására Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettese, a székelyföldi lovas turizmus fellendítése érdekében – közölte hétfői számában a kolozsvári Krónika című napilap.

A lap beszámolója szerint Semjén Zsolt szombaton részt vett a háromszéki településen szervezett lipicai ménszemlén. A Mikó kastély műemlék épületét és a hozzá tartozó tízhektáros kastélykertet tavaly vásárolta meg a Kovászna megyei és a települési önkormányzat, ahol turisztikai központot alakítanának ki.

Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke felvázolta a terveiket: székely lovas múzeumot, konferenciatermet és szálláshelyeket rendeznének be a felújításra váró kastélyban. Mint mondta, eddig önerőből végeztek el felújítási és karbantartási munkálatokat, a tetőszerkezetet újjáépítették, lomtalanították az épületet és a pincéket, az udvaron pedig farmot hoztak létre felújított lóistállókkal és kifutóval.

A megyei önkormányzati vezetője emlékeztetett: Háromszéken hangsúlyosan támogatják a lovassportokat. Az oltszemi Mikó-kastély tízhektáros kertjében négy lovaspálya működik, ahol több programot kínálhatnak a látogatóknak. Hamarosan egy kiadvány is napvilágot lát a történelmi és lovas múlttal rendelkező kastélyról. A háromszéki politikus kifejtette, saját anyagi forrásaik végesek, európai uniós pályázatot is összeállítanak, de még az sem lesz elegendő a műemlék épület felújítására, a turisztikai központ megvalósítására.

Semjén Zsolt kijelentette: a magyar kormány támogatni kívánja a háromszékiek erőfeszítéseit, ezáltal fellendülhet a székelyföldi lovas turizmus.

Háromszéki látogatása során a miniszterelnök-helyettes a 102 éves Nemes Dénes bodoki unitárius lelkipásztort is felkereste otthonában.

Nemes Dénes elmondta, harmadszor lett magyar állampolgár: 1913-ban magyar állampolgárként született, majd 1940-ben, a második bécsi döntéskor – amikor Tordáról Székelyföldre került segédlelkészként, négy évtizedet szolgált Kálnokon és Sepsibodokon – ismét esküt tett, majd nemrég kettős állampolgárrá vált. Semjén Zsolt megköszönte a magyar kormány nevében Nemes Dénes nemzethűségét, az egyházért és a hazáért végzett munkát.

„Példát vehetünk róla, aki a politikum megszorításai okozta nehézségek ellenére sem hagyta el szülőföldjét egy jobb élet reményében, mint ahogyan ma azt nagyon sokan teszik” – méltatta az idős lelkészt a miniszterelnök-helyettes.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
Olyan szép ember ez ott a lovon...ha lenne bugyim, akkor már tocsogna...
javaslom, így ahogy van, gyorsan bronzba kellene önteni...hadd gyönyörködjön az utókor(is)

tegye fel a kezét, aki egyetért!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
evacica
Ha ezt az embert meglátom az élettől is elmegy a kedvem. Úgy néz ki a lovon mint majom a köszörű kövön,cirkuszi mutatvány, mennyivel jobban járna az ország, ha ott adná elő magát , s nem a Parlamentbe!
papa.49
@nyanya001: Egy idő után azért az erdélyieknek is kitisztul a kép, és látják a méretes hazugságokat)))))))))
nyanya001
@papa.49: De ha itt élnének, ezeket már világgá zavarták volna az 7szentség !
papa.49
@nyanya001: Már írtam hogy a nászomék Erdélybe valók, ott is élnek, azt szokták mondogatni hogy már nincs akkora tömeg a hazugovics posványosi agymenésein mint elejiben volt...
Az ,,elzavarást,, senki nem fogja helyettünk megtenni, az biztos!!!
1magyar
Levonni a fizetéséből és a vagyonából! Miért osztogatja a pénzünket?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.