Nemzetközi jogi és környezetvédelmi szakértők álláspontja szerint többszörösen jogsértő a kerítésépítés a magyar–szerb határon – számolt be a Népszabadság.

Nagy Boldizsár, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Jogi Tanszékének adjunktusa elmondta a lapnak: az ehhez hasonló nyomvonalas létesítmények építése minden esetben környezeti hatásvizsgálat-köteles, amennyiben az adott létesítmény területfoglalása eléri a 3 hektárt. Az idegenrendészeti kerítés esetében a legszerényebb becslések szerint is 175 hektárnyi területfoglalásról van szó – idézte az újság.

A Népszabadság azt is kifejtette: a vonatkozó kormányrendelet alapján a környezeti hatásvizsgálat a tevékenység megkezdésének feltétele, vagyis anélkül a létesítési engedélyt ki sem lehet adni. A környezeti hatásvizsgálati eljárás során az érintetteket (lakosság, civil szervezetek) tájékoztatni kell, ami miatt például közmeghallgatást kell tartani. A közmeghallgatás időpontjáról hirdetményt kell közzétenni, legalább harminc nappal a meghallgatás időpontja előtt. Sőt mi több: ha a határokon átterjedő hatások is fölmerülnek, akkor a kormánynak az érintett országot, tehát Szerbiát is be kellett volna vonnia.

A Védegylet nevű zöld szervezet Népszabadsághoz eljuttatott állásfoglalása szerint a kerítésépítés alapvető pontokon ellentétes a hatályos alaptörvénnyel, továbbá közvetlenül sérti a természetvédelmi és a területrendezési törvény bizonyos rendelkezéseit, valamint több nemzetközi egyezményünket. A törvénytelenségekre a szervezet levélben hívta fel Lázár János és a kormány figyelmét. A zöldek ebben azt is megírták: ha a kormány nem a jogszerű utat választja, pert indítanak a kivitelezésért felelős honvédelmi miniszter és a belügyminiszter – Hende Csaba, illetve Pintér Sándor – ellen, hogy a bíróság tiltsa el őket a természeti területek és értékek jogellenes károsításától, illetve veszélyeztetésétől.

229 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Anna Mária
Sokba fog kerülni ez a kerítéses játék a magyar adófizetőknek.
Az állam fog pereket veszíteni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
@mtsl: Valószínű, hogy Isten nem adott egyértelmű utasítást az embernek. Nem?
De szálljunk le a földre és láthatjuk, hogy valamiért a népek vegyítése folyna. Az európai kontinensre is özönlenek keletről.
Anna Mária
@1magyar: Az emberek mindig is keveredtek - jól is néznénk ki, ha beltenyészet lenne az emberiség! :D
mtsl
@1magyar: Szálljunk le a földre?
Én egy tapodtat sem mozdultam innen.

Ami minket, embereket érint (ebből is látszik az emberek önzősége, mert bele sem gondolnak, hogy angyalok is vannak ám, és nem kevesen, és nekik is meg volt a maguk próbája, amikor Sátán igyekezett a maga oldalára állítani őket, és nekik is vannak vágyaik, és ők is szeretnének boldogan élni, mert élni jó - szellemszemélyként is), MINDEN itt zajlik a földön.
Sátánt már legyőzték, és levetették a föld közelébe; Isten bár az égből munkálkodik, de itt fejti ki a a hatását a munkálkodása, ami annyit tesz, hogy bár Sátán a világ uralkodója, de Isten nem engedi teljesen szabadjára (Jób 1, 6-13; 2, 1-7).
Persze ezt az információt hallva sokan Istent kezdik el vádolni, pedig ha tudnák, hogy egyrészt ennek így kell lennie, másrészt, ha Sátán szabad kezet kapna, ma olyan pokoli hely lenne a föld, amilyennek ábrázolni szokták, akkor kicsit óvatosabban fogalmaznának.
A Biblia a földön íródott, a földön élő embereknek - minden a földön zajlik.

Pont akik ezeket nem ismerik, ők "szállnak" el, néha, néha mindig, mint a győzelmi zászló.
Van neve is: Idealizmus (2. Átvitt értelemben: A valóságkép elvesztése, amikor egy személy vagy közösség a valóság helyett a vágyain alapuló álomvilágba menekül.).
Minden "-izmus" idealizmus!.

Mondok valami furcsát: A láthatatlan valóság valóságosabb, mint a látható.
És nem elsősorban azért, mert a látható ideig való, a láthatatlan meg örökkévaló (2Korintusz 4, 18), hanem az azért, mert a látható 'valóság' hazugságon alapszik, míg a láthatatlan valóság, igazságon alapszik.
Érted, amikor hazudnak neked - márpedig nagyon sokan, nagyon sokat hazudnak neked -, az nincs, az nem úgy van, te meg abban a hiszemben élsz, hogy úgy van, vagyis valóságként kezeled, és a mindennapjaid része lesz, ami aztán befolyásolja a gondolkodásmódodat, és a döntéseidet.
Toby
@swordigo: " Az én problémám az olyan emberek, mint amilyen te is vagy, de eddig az életben nem találkoztam még hasonlóval,..."

Nem mondhatnám, hogy a logika az erős oldalad ! Majd talán rájössz, miért !
Anna Mária
@Toby: Nem fog rájönni. Ha értené, amit írt, le se írta volna. :)))
Most már egyébként argos néven löki szandokan-swordigo.
Commneter
@gazdag dezső: július 29., 18:04
Természetesen így van, ahogy mondod; azonban ez, nem csak a joga, hanem a kötelessége is!:S

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.