Intézkedési tervet készít a főváros a naponta több ezrével érkező menekültek, illetve illegális bevándorlók miatt – írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

A lapnak Tarlós István főpolgármester elmondta: a legsúlyosabb az utcákon, aluljárókban és a parkokban kialakult köztisztasági helyzet, ezért kiemelt teher hárul a Fővárosi Közterület-fenntartóra, a rendészekre, a közműtársaságokra és a vízművekre.

Hozzátette: az akcióterv várhatóan a következő hetekre elkészül, és részletesen előírja majd, hogy melyik fővárosi cégnek, szervezetnek mi a dolga. Mint mondta, az egyeztetések már megkezdődtek a Belügyminisztérium, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság között.

A főpolgármester jelezte, hogy a lehető legkorábbi időpontra, szeptember 2-ára összehívja a Fővárosi Közgyűlést, ahol önálló napirendi pontként tárgyalják az illegális bevándorlók ügyét.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vizinyuszi
Folyamatosan szedni össze és toloncolni kifelé. Minél többször és hamarabb történik meg a kitoloncolás, annál hamarabb összeomlik.
nyanya001
www.hir24.hu/belfold/2015/07/30/gyerekre-es-nokre-szabad-e-loni-errol-vitatkoznak-toroczkai-facebook-oldalan/

Önkéntes „határvadászokat” szerveznek Szegeden, Toroczkai László ásotthalmi polgármester pedig gumilövedékes fegyvert reklámoz a Facebook-oldalán, ahol a kommentelők azon vitatkoznak, gyerekre és nőkre szabad-e lőni - írja a HVG.hu.

A fegyvert bemutató videót Toroczkai azzal osztotta meg, hogy az kiváló eszköz arra, hogy meghátrálásra kényszerítsék „a kerítést megrongálni készülő törvénytelen bevándorlót”. „Ha nők és gyerekek is rongálják a kerítést, természetesen simán lelkiismeret-furdalás nélkül odapörkölnék vele” – írta egy kommentelő, aki állítása szerint hivatásos katona.

Toroczkai azzal is riogatott, miután egy menekültek közti konfliktus gyilkossággal végződött, hogy a késeléshez az vezetett, hogy az egyik migráns csoport tagjai a másik csoport asszonyait akarták megerőszakolni és hamarosan a magyar asszonyokon lesz a sor. Ennek az állításának nagyjából annyi alapja lehet, mint minden más megszólalásnak, ami a menekülteket azzal vádolja, hogy nőket akarnak megerőszakolni – semennyi, idáig egy ilyen eset sem történt.
wagabund
ez az..így kell ezt csinálni..tervet készíteni, de alaposat..még rápihenünk egy kicsínyt, aztán, ha mindenki előkerül, a gyerek már oskolába megy, na akkor összeülünk..

addig meg?

...háááát nyaralunk! mit nem lehet ezen érteni? hö?
csa-csa
tervet, bármit csináljanak de gyorsan, mert ellepik az országot!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.