A tervezett felsőoktatási átalakítás meg sem közelíti az elmúlt 25 év jelentős átalakításait – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán, pénteken.

Palkovics László a csütörtökön bejelentett felsőoktatási átalakítással kapcsolatban azt mondta, mindössze "néhány karnak máshová helyezéséről és egy-két egyetem létrehozásáról van szó".

A részletekről szólva elmondta: a Nyugat-Magyarországi Egyetem (NYME) integrációja nem úgy sikerült, ahogyan tervezték.

Mint mondta, "azok az együttműködési hiányosságok, amik kialakultak", nem kezelhetők máshogyan, csak úgy, ha jelentősen átalakítják az egyetemet.

A tervezett változtatások értelmében az NYME soproni erdőmérnöki kara önálló intézményként működne tovább, kibővítve képzését. Szintén önállóvá válna a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ. Az egyetem mosonmagyaróvári mezőgazdasági és élelmiszeripari kara, valamint a győri Apáczai Csere János kar pedig a győri Széchenyi István Egyetem részeként működne tovább.

Palkovics László megjegyezte: Debrecenben, Szegeden és Pécsen kifejezetten jól működik az egyetemek integrációja.

Szólt arról is, hogy a budapesti állatorvos-tudományi kar kiválhat a gödöllői Szent István Egyetemből, és önálló egyetemként működhet tovább.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.