Hosszú Katinka délelőtti Európa-csúcsát tovább javítva a legjobb idővel jutott a 200 méter vegyes hétfői döntőjébe a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek nyitónapján, míg Cseh László 50 méter pillangón módosította tovább a selejtezőben elért országos csúcsát.

Hosszú, a szám címvédője több mint négy tizedet faragott a vasárnap délelőtti 2:07.30 perces idejéből, s 2:06.84 perccel – a legjobb teljesítménnyel – diadalmaskodott úgy, hogy gyakorlatilag már az első hossz után nem volt ellenfele, pedig az olimpiai bajnok kínai Je Si-ven is ott volt a mezőnyben.

A másik elődöntőben szereplő Jakabos Zsuzsanna az előfutamban úszott idejéhez képest (2:12.38 perc) javított, végül azonban 2:11.91 perces ideje a 11. helyhez volt elég, a döntőhöz nem.

Cseh László az 50 méter pillangó elődöntőjében 26 századot javított a délelőtt felállított országos rekordján, így 23.06 másodperces idejével az összetett harmadikjaként került a hétfői fináléba.

A magyarok közül Bernek Péter szerepelt elsőként döntőben Kazanyban: a 23 éves versenyző 400 méter gyorson – amelyben a szám rövidpályás világbajnokaként állt rajthoz – nagyon "bekezdett", ugyanakkor a dobogós helyezésekbe nem tudott beleszólni. Délelőtti idejét (3:46.83) ezzel együtt megjavította, s 3:46.29 perccel az ötödik helyen végzett. A számot az olimpiai bajnok kínai Szun Jang nyerte.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Minden úszónk előtt megemelem a kalapomat! gratulálok nekik, s további, hasonlóan szép eredményeket kívánok! Hosszú Katinka pedig valóban jobban és jobban teljesít, elért eredményeit valóságos adatok támasztják alá!
wagabund
Hosszú most úszott egy újabb világbajnoki aranyat, új világcsúccsal...

namost tessékmondani ezt is feljelentik? ...valami tornából felmentett szarszájú bejelenti a doppingvádat?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.