A nagy adótartozók nem kevesebb, mint 60 milliárd forinttal tartoztak a NAV-nak a második negyedévben.

Szabó László magánszemélyként egymaga 1,6 milliárdos adótartozást halmozott fel, miközben a Pnost Trade Kft.-n 4,4 milliárdot hajtana be a hatóság.

A Napi.hu azt írja, az említett összeg nagyjából fele, 30,1 milliárd forint volt a megállapított adóhiány, míg a fennmaradó rész a jogkövetkezmény, azaz a bírság és késedelmi kamat összege.

Szabó Lászlót kettő cég előzi meg a friss listán, akik közül az egyiknek kétmilliárd, míg a másiknak egymilliárd forintot tesz ki az adótartozása, amit még kiegészít jelentős, szintén milliárdos nagyságrendű bírság és késedelmi kamattartozás is.

A lista éllovasa összesen közel 4,4 milliárdos adóssággal a budapesti Pnost Trade Kft., amely kétszer is szerepel a NAV 138 nevet tartalmazó listáján.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
Na, akkor az asszony 159 forintos késedelmi pótlékjával ugyan hányadik helyen állhat! Csupán az értesítések kiküldése került az államnak 2000 forintjába, szét röhögtem magam rajtuk!! :-)))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lópicigáspár
Na, akkor az asszony 159 forintos késedelmi pótlékjával ugyan hányadik helyen állhat! Csupán az értesítések kiküldése került az államnak 2000 forintjába, szét röhögtem magam rajtuk!! :-)))
papa.49
@lópicigáspár: Jobb ha befizetitek, mert később behajtják, nekem 1000 Ft. akarták lefoglalni a kocsimat)))))))))
hetöndöe
A cégtulajdonosok meg magánrepülővel járnak nyaralni a világ másik felére.:-))))
volvós
Tessék mondani, hol vannak a Horváth András zöld dossziéjában
levö személyek, cégek az állitólagos ezer milliárddal ???
Mert ez a 60 milliárd csak olyan " jattnak " tünik a NAV-nak !!
papa.49
@volvós: Azok ,,védett vadak,,)))))))))
lópicigáspár
@papa.49: Nem a!! Öt évre visszamenőleg bevittem a csekkeket, mind időben volt befizetve. Fél óráig keresték a hibát, valamit elkönyveltek, aztán törölték...! :-)
papa.49
@lópicigáspár: Akkor szerencséd volt nekem egyszer vagy 3 hónapig tartott míg a folyószámla osztályon megértették, hogy nem tartozom, be kellett mennem revizori ellenőrzésre, -mikor már az előbb említett ügy futott- a revizor megállapította nincs tartozás, de a másik osztályon ne,m hitték el, megint bementem, ekkor a hölgy felhívta a folyószámlásokat, azt mondták rendben egy hét múlva újra jött a fizetési felszólítás, tele volt már az összes zacskóm az az apehhel, mire elintéződött az ügy)))))))
gazdag dezső
Mi van akkor a Győzikével ? Neki is volt már tavaly 20 milló körüli tartozása ! Azt hallottuk ,hogy a világ legdrágább üdülőhelyén pihenget !Neki nem foglalják le semmijét ? Vagy persze nincsen semmi a nevén ! Hát így kell ezt csinálni !
Lepényleső
Ebből az állam pont annyit lát majd,mint én,én akkor is,ha megfizetik.
Zsoel
Na erről beszéltem tegnap. Nekem a járulék befizetési határidejének egynapos túllépése miatt késedelmi kamatot számítanak föl, miközben némelyek büntetlenül élik a világukat egy lottófőnyereménnyel felérő adótartozással a nyakukban.
Feraj49
Mi is van ?A végrehajtó nem tudja a címét? Vagy fél a "PITBULÓK-"tól ? Kitalálnak dolgokat.hogy fizess. Mindegy miből de fizess,különben elveszik amit évtizedek alatt összekuporgattál. Amiért nem voltál nyaralni nem ittad el,nem dohányoztál,lemondtál a szín házról,moziról,esetleg egy-egy fagyizásról stb.Kell a külföldi papok támogatására.Meg a lósport támogatásra,meg a kórházra Erdélyben.stb.
mate03
@Zsoel:! Ha valaki elmagyarázná nekem,hogy hogy lehet,ennyi adótartozást felhalmozni,annak megköszönném!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.