A XVIII. Kárpát-medencei Történelemtanár Tábor 2015. július 20-25. között zajlott Ópusztaszeren a Nemzeti Történeti Emlékparkban a Rákóczi Szövetség szervezésében. A rendezvényt 1997 óta szervezi meg a Szövetség, nemcsak tagságához csatlakozó történelemtanárok, hanem minden kárpát-medencei magyar iskolában vagy magyar tagozaton tanító történelem szakos tanár részére. Nem rejtegeti a szervezet azon szándékát sem, amely a határon inneni és túli kollégák között új, személyes és intézményi kapcsolatok létrejöttére irányul, az egyébként szakmai előadásokkal megtöltött program ideje alatt. Idén összesen 102 résztvevője volt a tábornak, amelynek több mint felét magyarországi tanárok tették ki, továbbá 13 kolléga érkezett Felvidékről, 17 Erdélyből, 7 Kárpátaljáról és 9 Vajdaságból. A rendezvény első helyszínei között ott volt hosszú éveken keresztül Pannonhalma, Mátrafüred, az elmúlt négy évben a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola. 2015-ben pedig első ízben az Ópusztaszeri Nemzeti...

Forrás: ujkor.hu
Feltöltő: Jesper
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.