A röszkei határkirendeltségen növényvédelmi felügyelőként dolgozó hat kormánytisztviselőt vettek őrizetbe vesztegetés gyanúja miatt, az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a megalapozott gyanú szerint a hat felügyelő májusban és júniusban szolgálati ideje alatt alkalmanként 5 eurót kért, illetve fogadott el az ügyfelektől a közigazgatási hatósági ügyintézés során. A határkirendeltségen hivatalos személyként szolgálatot teljesítő gyanúsítottak feladata volt az okmányvizsgálat és az erről szóló 8 eurós számla kiállítása. A gyanúsítottak azonban kötelességüket megszegve mintegy százötven esetben nem állítottak ki számlát, és az okmányvizsgálatot 5 euró ellenében végezték el – tette hozzá a csoportvezető ügyész.

Kormánytisztviselőket vettek őrizetbe vesztegetés miatt Röszkén

A kedden őrizetbe vett gyanúsítottakkal szemben előnyért, hivatali kötelességét megszegve üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, a nyomozás felügyeletét a Szegedi Járási Ügyészség látja el – közölte Szanka Ferenc.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
Esetenként öt euro!!! Érezzük a különbséget 3000 milliárd nyugdíjvagyon ellopása és 1800,-ft között!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
@izo: Ha ezzel vége lett volna a rablásnak még beletörődnék, de a buktájuk után pörgött fel igazán a tolvajlás. Ez az akció csak ipari tanulós kis gyakorlat volt, az azután következőkhöz képest.
izo
@nezelodo: Csak ismételni tudom magam:Ja ha szoci lop az nem lopás? okostojás!
nezelodo
@izo: Ezt hol olvastad a hozzászólásomban? Inkább felmentő a véleményed, aztán nekem tulajdonítod. A rablás, az mindegyiknél az. És most is az, nem csak a szocik alatt volt az. Ne strapáld az elődök bűnével felmenteni a mostani profi utódokat. Ja és nem őriztünk tudtommal együtt libákat, hogy feljogosítson az okostojásozásra.
izo
@nezelodo: Ezt írtad:Ha ezzel vége lett volna a rablásnak még beletörődnék, de a buktájuk után pörgött fel igazán a tolvajlás." A mondatod első fele felmentés, a második fele pedig bizonyítatlan vádaskodás!
nezelodo
@izo: Nem akarom lekötni a drága munkaidődet, és én sem keresem tovább a MANYUP pénzemet. Sok sikert!
izo
@nezelodo: Ja te is azok közé tartozol akinek "lenyúlták" a MANYUP-ját így már értem!? Én odaadtam képzeld! Azért az a pénz amit a postás hozott az jó volt neked is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.