A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) az idei első félévben kétmilliárd forintot költött a bevándorlók ellátására és egészségügyi vizsgálatokra, ez duplája a tavalyi költségeknek – mondta a hivatal főigazgatója vasárnap az M1 aktuális csatornának. 

Végh Zsuzsanna elmondta, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) személyre szabottan rendeli el azokat a szűrővizsgálatokat, amelyek a járványügyi kockázatok csökkentéséhez szükségesek. Ezeknek a vizsgálatoknak a költsége több százmillió forint is lehet ebben az évben – tette hozzá.

A tudósításban elhangzott, hogy a megnövekedett feladatok miatt a kormány 10 milliárd forint pluszt pénzt adott a bevándorlási hivatalnak, ebből egyebek mellett új munkatársasakat vesznek fel, akik a kérelmek feldolgozásában és a befogadó állomások működtetésében segítenek.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gonoszgólya
@keresztapa: "Mindenbe jobbak mint akik a feladatukat most látják el."
Te pöcs! EZEKNÉL még egy influenza vírus is tisztességesebb, gerincesebb, no és nem utolsó sorban jobban értene hozzá.
A most regnáló tolvajállatoknak ész nélkül tapsoló "köcsögök"-ről nem is szólva.
Egy kis olvasnivaló agydöglöttkém:
orditok.blog.hu/2015/08/09/ha_en_egy_geci_lennek_akit_meg_nem_valasztottak_kiralynak?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mate03
@coyote3:! Kutakodj a csókosok zsebében! Ott megtalálod,nem annyit! Milliárdokkal többet! Ilyen velejéig romlott,korrupt kormánya,nemvolt még az országnak!
julius68
@gazdag dezső: de baszottul unalmas ez a hany menekulot vittel haza kezdetu faszkodas. Ha ehes embert latok, adok neki enni, inni, es leszarom, hogy milyen nemzetisegu.
bakegya
@fejetlenke65: de kell-pöcsön rugni is őket a körösztös lovagokkal egy kalap alatt.
bakegya
@feri57: @nyanya001: @zöldszem: hagyjátok a pitsába,ezeknek még az orvos is bolsi-libsi aki újraéleszti!DDD-ezzel intéznek el minden rasszista megalomániájuk-@julius68: @hetöndöe: @mate03: a HATALOM KISAJÁTÍTÁSÁN ÉS A JAVAK LENYÚLÁSÁN KÍVÜL ENNEK A TEKBŐSNEK EGYETLEN IGAZ MONDATA VOLT CSAKKK-"-ne azt hallják mit mondok,hanem azt mit teszek"-kell több -PARANCSRA ÁLLAMPÉNZEN MEN MENNEK EZEK MÉG FÉLRE B... IS AZTÁN MEGSÉRTŐDNEK HA EL KELL SZÁMOLNI...nem mintha nem lett volna ilyen eddig is,de ennyi és ennyi pénzért ayróban?D-@vizinyuszi: csibe?-@gazdag dezső: bácsi?-MAJD HA KEVÉS LESZ AZ OXPGÉN A CSÖVÖN AKKOR IS A BOLSI-LIBSIKET SZIDJA-ÉS A VICCTOR ÚJRAÉLESZTI.
gazdag dezső
Nem szeretném éltetni a jelenlegi kormányt,de azokat akik a ki...ott nagy kormányváltás óta vannak ,egyiket sem! Mindegyik szépen eladta az ország vagyonát a zsebpénzért. az országot ,és a népét elárulta!Mindegyiket börtönbe kellene rakni kivételek alig vannak !Nemcsak a Viktorral van baj!Mindentől függetlenül a bevándorlók megítélésével mindenki várjon legalább egy évet !Tudom előre,hogy változnak majd a vélemények,ha sokan megtudják ennek a nagy menekültáradatnak az igazi okát!Nem, a háború,és az üldöztetés elől menekülnek !
mate03
@gazdag dezső:!Benned egy látnok veszett el! Csak nem Sámán képzőbe jártál!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.