Kultúra nélkül nincs felemelkedés, nincs család, biztonság, kultúra nélkül nincs ország – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtök este Sárospatakon, a 24. Zempléni Fesztivál nyitóhangversenye előtt tartott beszédében.

A Rákóczi Vár udvarán, telt ház előtt a miniszter úgy fogalmazott, hogy a gazdasági növekedés csak akkor lehet tartós, ha helyi kincsből nő ki. Példaként említette a tájat, a bort, a turizmust, a levegőt, a földet, a vizet és "nagybetűvel" a kultúrát. Mint mondta, kultúra nélkül a gazdasági növekedés semmit sem ér, nem lehet tartós.

Hozzátette, hogy a kultúra az egyik legfontosabb eleme a tartós jólétnek és az élhető vidéknek egyaránt.

"A művészetben, a kultúrában találjuk meg a megtartó erőt", és ehhez kell kapcsolódnia a gazdaságnak – hangsúlyozta a tárcavezető, hozzáfűzve: ez egy erős eszköz, ez egy igazi lehetőség arra, hogy jobb, teljesebb és minőségibb legyen az életünk.

Balog Zoltán kitért arra is, hogy a kultúrát úgy kell továbbadnunk, ápolnunk, újra felfedeznünk, hogy "itthon tartsa a fiainkat és a lányainkat", és ha el is mennek, "ez hazahúzza őket" – fejtette ki álláspontját.

Annak a véleményének adott hangot, hogy Magyarország a fesztiválok országa lesz. A zempléni pedig kiemelkedik ebből a sorból például a minőségével, amelyet kínál, illetve azzal a szellemiséggel, amely a fiatalok bekapcsolását jelenti a művészet vérkeringésébe.

Hozzáfűzte, hogy a rendezvény példát mutat a helyiek, a településvezetők összefogásával és a közönségével is.

A 24. Zempléni Fesztivál a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjével kezdődött. A programsorozat augusztus 23-áig operett-előadással, komolyzenei és dzsesszkoncertekkel is várja a látogatókat.

A rendezvény 11 napján egész Zemplént "megzenésítik", hiszen pincészetekben, kistelepülések templomaiban, kastélyokban, várakban és négy város különböző helyszínein várják a látogatókat.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Inkább énekeljél Balog páter...addig sem beszélsz b@romságokat. A Főnöködet szoktasd le a zsebberázásról,,,,ha már kulturáról beszélsz.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Vizual
Igaza van Balogh úrnak. Neki már el kellene húzni, hogy nekünk meg legyen ismét szinvonalas kultúránk. Is... (Slep sem kell )
Gömblulus
Minden napra jut egy baromság, igaz, Balog?
Toby
Mi van ? Ennek az idiótának lábára esett a 10 parancsolat ? Vagy az Ószövetség kőtáblái ?
Lepényleső
Mióta lehet a kultúrával megtömni a bendőnket? Szerintem az ötödikes történelem könyvben
leírtakból nem az derül ki,hogy előbb a kultúra volt,s aztán az ember,hanem a fordítottja.
Leterítették (akkor még közösen) a kiszemelt vadat,majd annak vérével,falatozás közben
megörökítették a tetem kinézetét. Tehát ebből is látszik,hogy előbb ettek,aztán festegettek.
egyvandor
balogh és a kultúra.
Az olyan mint a balogh és a keresztény.
profon
Mi gond lehet abban az országban, ahol minden közmunkás tud napocskát rajzolni ? :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.