"Szerda délben szóltak, hogy augusztus 20-ától a kerítésépítésnél dolgozunk. Ez már rabszolgamunka, ráadásul a négynapos ünnepet végig kellett gürizni" – panaszolta egy névtelenséget kérő közmunkás a Délmagyarnak.

Egy másik közfoglalkoztatott pedig azt állította a lapnak: azt mondták neki, ha nem megy a négynapos pihenőn kerítést építeni, akkor azonnal kirúgják.

A Délmagyar kollégái személyesen is kimentek a kerítésépítésre, de a munkásokkal tilos volt beszélniük. Mint tapasztalták: a közmunkások és a katonák dolgot nehezíti, hogy minden csupa sár, a felázott talajon az egyik katonai teherautó húzta a másikat, és maguk a riporterek is beragadtak.

100 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@Zsoel: Asszem, megint csak kicsit vitatkoznom kell Veled... Mondd, nem erzed az uvolto ellentmondast? Azoknak a szegeny kozmunkasoknak is van csaladjuk, ok is szeretnenek pihenni, veluk lenni az unnepen, mint pl. egy vallalkozonal dolgozo melosnak.

Ha az egyik oldalon azert zarjak be vasarnap a boltokat, hogy az ott dolgozok vasarnap a csaladjukkal lehetnek, akkor a kozmunkas nem erdemli meg ugyanezt a szabadnapot?

Ez a kozmunkas nem azt mondta, hogy azt mondtak volna neki, menjen dolgozni erre a 4 napra extra penzert a feszitett tempo miatt, hanem fenyegetest kapott, hogyha nem megy melozni sz@re'-hugye', akkor kirugjak meg ebbol az alulfizetett munkabol is.

pedig hidd el, valakik nagyon nagy penzt szakitanak a kerites-mutyin, ebbol juthatna tobb is az ott dolgozoknak
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
@gulyasgyula: Minden generáció gyengébb, oka lehet a környezetszennyezés, a stressz,a terhességek alatt betegen,egészségtelenül élő anya, (dohányzó) gyógyszerek okozta hibás génmódosulás stb.
A gyerekek nem kiválasztódás alapján maradnak meg, valaki félkilósan születik és megmentik valahogy, de kihat egész életére.
gulyasgyula
@gulyasgyula: Ha közmunkás ha nem : ha munka van akkor dolgozni kell nem velnesz hétvégét tartani ..Ha ez nem tetszik menjen el vállalkozónak aztán ha a vasárnapi ebéd mellől kell fel állni és menni mert szerződésed van ,, akkor felmondja szerződést ??Egy közmunkás sajnos többet is pihenhet ..mint indokolt lenne ..dehát neki is a jogai vannak mint mindenkinek ebben az országban ..PIHENJEN MIKOR NINCS MUNKA ÉS ÖRÜLJÖN HOGYHA VAN MUNKÁLYA minden ember ..
Gömblulus
Címre reagálva: régen megmondtam már, Magyarországon rabszolgaságba oltott feudalizmus alakult ki, némi demokratikus és liberális ködbe burkolva, hogy lehetőleg senki se lássa tisztán mi folyik körülötte. De azért át lehet látni ezen a ködön, csak akarni kell.
Desischado
@Freewolf: Röviden: aljas, szemét vagy! Mit tudsz te a közmunkások helyzetéről? Mit tudsz arról, mi van ma az országban?! Ja, neked minden szép és jó, de megnézném, mit szólnál, ha neked kéne ennyiért, és ilyen körülmények között dolgozni! Remélem, hozza úgy a sorsod, hogy kipróbálhatod! Megérdemelnéd, az biztos!

Ennek a mocsok bandának rabszolgák, és jobbágyok kellenek, akik tőlük függnek, és nem veszélyeztetik a hatalmukat! Ritka paraziták, annyi szent!
Freewolf
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.