Szeptember 1-jétől a bölcsődések és az óvodások 90 százaléka, 321 ezer gyermek részesülhet ingyenes étkezésben, szemben az eddigi 27 százalékkal – hívta fel a figyelmet a Fidesz-frakció szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Tuzson Bence azt mondta: a 2010 előtti családellenes politikával szemben a Fidesz-kormány célja a családok támogatása, hogy a lehető legjobb körülmények között élhessenek.

Kifejtette: a szeptember 1-jétől kiterjesztett ingyenes gyermekétkeztetéssel egy olyan család, amely eddig nem kapott ilyen támogatást, havonta gyermekenként 7-10 ezer forintot takaríthat meg.

A szóvivő hangsúlyozta azt is, hogy a 2016-os költségvetés már 71,7 milliárd forintot tartalmaz gyermekétkeztetésre.

Tuzson Bencét kérdezték a kedden zajló kormánykonferenciáról, amelyről azt mondta: a Fidesz-frakciónak az a fontos, hogy a működő magyar reformok folytatódjanak.

Az illegális bevándorlással kapcsolatos felvetésekre a frakciószóvivő megerősítette: azt javasolják, hogy legyen bűncselekmény a határ törvénytelen átlépése, a határzár megrongálása, és legyen nagyobb a büntetési tétele az embercsempészetnek. Továbbá szeretnék elérni, hogy ezen bűncselekmények elkövetőit ki is lehessen tiltani Magyarországról – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik felvetette a honvédség bevonását az államhatár védelme érdekében, Tuzson Bence azt mondta: ezt a kérdést még nem vizsgálták meg, de minden olyan értelmes kezdeményezést megfontolnak, ami a határőrizet megerősítését szolgálja.

A politikus közölte azt is, egyetértenek Tarlós István főpolgármesterrel abban, hogy a budapesti tranzitzónák önmagukban nem képesek megoldani a problémát.

A Transparency International hétfőn közzétett tanulmányáról – amely szerint Magyarország továbbra is a külföldi vesztegetés elleni egyezményt korlátozottan végrehajtó országok csoportjába tartozik – a Fidesz-frakció szóvivője úgy nyilatkozott: Magyarország sokat tett a korrupció legyőzéséért, az új közbeszerzési törvény pedig tovább fogja fejleszteni az átláthatóságot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.