Eddig tisztázatlan körülmények között a belső udvarba esett egy kisgyerek Budapest X. kerületében, a Halom utcában egy társasház egyik lakásának emeleti ablakából kedd délután – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) este a rendőrség honlapján. A BRFK vizsgálja az eset körülményeit. 

Kiesett a másodikról egy kisfiú Budapesten, újraélesztették

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója korábban arról számolt be, hogy a kisfiú a társasház második emeletéről esett ki.

Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta: egy kétéves kisfiúhoz riasztották a mentőket. A gyermeket a helyszínen sikerült újraéleszteni. A fiút életveszélyes állapotban kórházba vitték.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
Az Isten tenné abba a jó büdös,ezt sok barom szülőt ki nem tud vigyázni a gyerekére.
Mért csináltál gyereket a családi pótlékért?
Zsoel
@magyarbakancs: Egy kétéves gyereknek még nincs annyi esze, hogy tudja, mi a veszélyes. A szülők meg nem lehetnek folyton a gyerek nyomában, még ha szeretik is, ezt magamról tudom. Engem nagyon szerettek az enyéim, vigyáztak is rám, amennyire lehetett, mégis ért engem is egypár meredek baleset gyerekkoromban, köztük olyan is, amelyik könnyen maradandó sérülést vagy akár halált is okozhatott volna, ha rosszabbul sül el. Az embergyerekek halálozási aránya (főleg itt, Európában) sokkal jobb, mint általában a természetben jellemző, de baleset így is bármikor bárkivel előfordulhat. Bizony még eben a modern, civilizált világban is kell a szerencse ahhoz, hogy egy gyerekből ép felnőtt ember lehessen.
Sajnos egyébként a kisfiú azóta meghalt.
verum
Igen, sajnos van baleset, amiről alapjaiban senki nem tehet, a rossz véletlen összejátszása adja a tragédiát.
velvet.hu/helyszinelo/2015/08/26/a_szomszed_szolt_az_anyanak_hogy_kizuhant_az_ablakon_milan/
magyarbakancs
@Zsoel: A szülő vette azt a fáradságot ,hogy megcsinálja a gyereket vigyázzonrá,fölég egy kétéves gyerekre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.