Jelenleg a rendőrség látja el a határvédelmet, de mód van arra, hogy a hatályos jogszabályok megfelelő módosítása után a Magyar Honvédség bekapcsolódjon a feladatba – mondta a honvédelmi miniszter szerdán Szombathelyen egy más témában tartott esemény helyszínén újságíróknak nyilatkozva. 

"A Magyar Honvédség alkalmazását és felhasználhatóságát az Alaptörvény és a honvédelemről szóló törvény szabályozza, a jelenleg érvényes törvények és jogszabályok azonban az államhatár őrizete és védelme tekintetében, ha nem katonai fenyegetéssel szembeni védelemről van szó, nem szánnak szerepet" – mondta a miniszter arra a kérdésre válaszolva, milyen feladatai lehetnek a határőrizetben a honvédségnek a jelenlegi jogszabályi környezetben.

Közlése szerint "jelenleg a rendőrség a felelős és egyben köteles arra, hogy a határőrizeti, határvédelmi funkciót ellássa, de természetesen mód van arra, hogy a hatályos jogszabályok megfelelő módosítása után a Magyar Honvédség arra kijelölt és felkészített erői sajátos képességeikkel bekapcsolódjanak a határőrizetbe és határvédelembe".

Hende Csaba hangsúlyozta, a honvédség ellátási, egészségügyi, közegészségügyi és járványügyi képességeinek felhasználásáról is szó lehet a védelmi feladatok ellátására való képesség mellett.

A miniszter azt is kijelentette: a honvédség nem kerítést épít, hanem biztonsági határzárat létesít. Közlése szerint a határzár augusztus 31-ig készen lesz, míg annak "második eleme", a 3,5 méter magas műszaki zár elkészülte az ősz folyamán várható.

Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a Fidesz lehetővé tenné a honvédség bevetését határvédelmi és a bevándorlással kapcsolatos feladatokra.

A kormánypárti politikus jelezte: mivel kétharmados felhatalmazásra van szükség a határozati javaslat parlamenti elfogadásához, így azt a Fidesz-KDNP-frakción kívül másoknak is támogatniuk kell.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerdán közölte, pártja csütörtökön benyújtja az alaptörvény módosítását annak érdekében, hogy a honvédséget jogi bizonytalanság nélkül mozgósítani lehessen a határok védelmére.

Az MSZP szerint a magyar honvédség bevetésének ötlete a déli határon egyértelmű jele annak, hogy a kormány politikai értelemben megbukott és teljesen alkalmatlan a menekültválság kezelésére. Harangozó Tamás, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kérdésre válaszolva azon véleményének adott hangot, hogy a hatályos alaptörvény és honvédelmi törvény alapján nem vethető be a honvédség békeidőben az ország területén lévő konfliktusok kezelésére.

Arra a kérdésre, hogy támogatnának-e egy ezzel kapcsolatos alkotmánymódosítást, Harangozó Tamás közölte, amíg nem látják a javaslatokat, nem tud nyilatkozni erről.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verum
Látjátok, milyen törvénytisztelők?
Nem szegnek már törvényt,hanem módosítanak. Az mindjárt más.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kkalman
Már megint takonyként nyúlik a gránit szilárdságú alaptákolmány!
kamazuka
Csabi!
Rádlőnek,erre Te felszólítod a cselemény abbahagyására.
Mégegyszer rádlőnek célzottan ,elengeded a kutyust, de előtte erről tájékoztatod a támadót,majd a harmadik lövés után emlékezteted,hogy levegőbe lőlsz. a 4.rád leadott lövésre alétfontosságú szerveket kihagyva lőlsz.

Akkor lép életbe a pap aki mindezek előtt jóhiszeműen előrelátóan, rád adta az utolsó kenetet.

gyerekek gyerekek!

törvéyt kell módosítani.
Ekkora töketlenséget a világ nem látott.!
mtsl
Menjetek a picsába!
Nem szeressük Amerikát, mert Q beképzeltek, de ők hányszor módosították az Alkotmányukat?
És ti, a koszlott, szaros altpörvényeteket?...

Magyarországnak nincs Alkotmánya!!!
A ti alaptörvény(telenség)etek még vécépapírnak sem jó!

Magasról szarok az alaptalan törvényetekre, mert jogfosztó, méltatlan, embertelen, rosszhiszemű, rosszakaratú, korlátolt, kontraszelektív, és úgy lehet csűrni-csavarni-nyújtani, mint a rétestésztát.
Semmirevaló emberek semmirekellő terméketlensége!
a.a
Az egészből az ragadt meg bennem: Határvédelem
Ez azt jelentené, hogy védeni kell a határainkat. Ez rendben is van. Így kellene működnie.
Az a kérdés, hogy hogyan?
Eddig voltak pár százan, akik "védték", most lesznek pár ezren.
Eddig pár százan terelték egy helyre az illetéktelenül behatolókat, most ugyanezt teszik pár ezren.
Ez mennyivel lesz jobb?
Így is, úgy is beengedik az országunkba.
human
Jó hogy van egy sziklaszilárd alaptörvényünk, amit mindig lehet módosítani, ha úgy kényelmesebb. A következő mi lesz? Kiveszik az egészséges élethez való jogot is? Azzal tudnának sokat spórolni és még többet lopni.
Szeparepa
Hol a Gárda, a 64 vármegye, a Betyársereg..? Civil, nemzetőrséget kell szervezni, mozgósítást, minden család egy alkalmas férfit adjon bele, mivel töketlenek és alkalmatlanok a hatóságok, hivatalok, testületek és kormány... és mindezt MOST...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.