3 hónap alatt 4450 vásárlót veszített el a Magyar Nemzet, ami 13,4 százalékos csökkenésnek felel meg - derül ki a legfrissebb adatokból. Úgy tűnik, hogy az olvasók továbbra is, és a korábbiaknál jobban büntetik a milliárdos vállalkozó érdekeltségébe tartozó napilapot, a Magyar Nemzetet. A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) legfrissebb, második negyedévre vonatkozó adatai szerint ugyanis a Magyar Nemzet átlagosan naponta 28 679 példányt tudott értékesíteni, ami 13,4 százalékkal kevesebb az első negyedévinél. A csökkenés feltételezhetően a magánvásárlókhoz köthető, hiszen a nagyobb szervezetek, önkormányzatok jellemzően éves előfizetési szerződéseket kötnek, melyek 2015-re vonatkozóan tavaly év végén, vagy év elején születhettek meg; tehát még bőven a februári Simicska-kirohanás előtt, amikor is a vállalkozó nyomdafestéket nem tűrő jelzővel illette a magyar miniszterelnököt.

Forrás: mfor.hu
Feltöltő: pbalage
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.